A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 10. szám

47

tettekben, adásban nyilvánul meg, mint szavakban, - mondja Loyo- lai Sz. Ignác lelkigyakorlataiban. És mi mindent adott nekem az Isten? Vég nélküli boldogságra teremtett, elhalmozott és állandóan elhalmoz minden testi-lelki jóval. Szent Fiát adta nekem; ennél többet már nem adhatott. Önmagát is nekem akarja adni az égben, ameny- nyire ez a bölcsessége által megállapított világrendben lehetséges. Megértem-e ezt a nagy jóságot, amint az a kis állatka is megsejti jótevó'i jóságát? Van-e bennem is ilyen nagy bizalom, sőt merészség, hogy félelem nélkül, szeretettel közeledjem az Úr Istenhez?

Egy öreg tiroli beszélte el gyermekkorából a következő esetet. A közelükben lakó gazdának volt egy igen mérges kutyája, mellyel nem volt tanácsos tréfálkozni. Az erdőt járta egyszer a kis fiú, mikor valahonnan keserves nyöszörgést hallott. Odament, ahonnan a hang jött. Egy födött verem volt ott, melyet a tyúkpusztító rókák elfogására ástak a falubeliek. A veremben - ki tudja mióta - ott nyöszörgőit a mérges kutya, tehetetlenül. A kisfiú szíve megesett rajta, kisegítette fogságából. Ettől fogva az ellenségből jóbarát lett és az is maradt mindvégig. Mennyi testi-lelki veszélytől, nehéz, reménytelennek látszó helyzetből szabadított ki engem is Isten gondviselése ! Ez vezet, ez van velem szeretően életem minden pillanatában. Ezt felednem soha nem szabad. Ezért naponként hálát kell adnom . Állandóan barátságban kell maradnom Istenemmel.

E sorok írója valamikor egy kerítés nélküli, szegényes házban lakott néhány hónapig, mint a plébános nélküli falu lelkésze. Szomszédjának volt egy igen ugatós kutyája, mely őt is megugatta minden adott alkalommal. Nagyon éhes lehetett egyszer a kutya és betévedt a lelkész udvarára. A lelkész odadobott neki valami ennivalót. Ettől fogva a kutya vele szemben teljesen megváltozott; soha többé meg nem ugatta, sőt irodájában is többször meglátogatta. Ez volt egy egyszeri jótétemény hatása! Az Isten szüntelenül jótéteményekkel halmoz el engem, és hol az én hálám? Hányszor megugatom még mindig, mikor megbántom, az én legnagyobb jótevőmet?

Hutter Gáspár, ausztriai plébános, mint könyvében írja, fiatal korában egyszer az erdőben sétált. Messziről kiabálást, szitko- zódást hallott. Odament, ahonnan a hang jött, hatalmas fatörzsekkel megrakott jármű volt ott, eléje öt ló befogva. A fuvaros már belefáradta verésbe és a kiabálásba; a szegény állatokat izzadság borította, már meg sem próbálták a nagy terhet fölvonszolni a dombra. A fiatal ember megszánta a gazdájuk ostobasága miatt szenvedő állatokat. Odament a legelsőhöz, szép szelíden megsimogatta, egy-két jó