A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 10. szám

7

LEVÉL •

ÖREG ÉS BETEG OLVASÓINKHOZ

(A SZÍV egy öreg és beteg Olvasóiától.)

URAM: engedd, hogy ez egyszer ne magamért, hanem a Te gyermekeid együttességéért, vagyis Egyházadért emeljem föl könyörgésre kulcsolt kezemet. Tekints arra a "szövetségre", amelyet végtelen irgalmadból kifolyólag kötöttél Krisztusban hívő gyermekeiddel. Egy istentelen világ veszedelmes ösvényein zarándokolnak örök céljuk felé. Különféle bajok és nehézségek súlyát kell hordozniuk. Minden oldalról a "sötétség hatalma" és a "pokol kapuja" leske lődik rájuk.

LEGSZENTEBB ATYAM: az egész világmindenségben nincs semmi, ami annyira a Tied volna, mint ez az Egyház, a Te Fiadnak menyasszonya. Igen, a Te Egyszülötted az életének föláldozásával hívta életre ezt az Egyházat és végtelen értékű vérével szentelte meg. Mindenható Atyánk; ne vondd vissza gondviselő kezedet erről a Te gyönyörű alkotásodról. Ne találjon Nálad süket fülekre azok segélykiáltása, akik Téged keresnek!

JÓL TUDOM, hogy ezt az Egyházat különféle szenvedések és megpróbáltatások által kell megtisztítanod tökéletlenségeitől, a rája tapadó szennytől, miként az arany is csak tüzes kohóban tisztul. Fogadóéi erre a célra az én betegségemet, az én szenvedéseimet. Minden nehézségemet, külső-belső keresztem fölajánlom a Te szenvedő Egyházadért, vagyis mindazokért, akik hitük miatt üldözést szenvednek, akik számára lehetetlenné teszik vallásuk gyakorlását.

ISTENEM: rendíthetetlenül hiszem, hogy nem feledkezel meg végtelen irgalmadban hívő gyermekeidről, nem veted el a Téged keresők alázatos esdeklését. Nem feledkezel meg rólunk, hanem csak próbára teszed bizalmunkat, türelmünket. Meghallgatsz minden imádságot, de nem úgy, és nem akkor segítesz, ahogyan és amikor mi szeretnénk azt. Bocsásd meg nekünk, Atyám, azt, hogy olyan hamar elcsüggedünk, olyan hamar kételkedni kezdünk Benned és el-