A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 10. szám

4

P. Baják Mihály S.J.

3Sí&aiiTOi>

& aaa

asaatoTOsm

Negyvenegy évvel ezelőtt, 1925. dec. 11-én bocsátotta közzé b. e. XI. Pius pápa azt a körlevelet, melyben az egész egyházra kötelezően elrendeli Krisztus Király ünnepét. Ezzel az intézkedéssel - írja - a mai idők szükségletéről gondoskodunk és orvosszert nyújtunk az ellen a pestis ellen, mely megfertőzte az emberi társadalmat: az ún. laicizmus (evilágiasság) ellen. Ez pedig abban nyilvánul, hogy Krisztust kizárják a közélet minden teréről. Nem kell már Krisztus, nem kell Isten, nem kellenek törvényei. Fölsorolja azután a pápa ennek a Krisztusról elrugaszkodott irányzatnak a gyümölcseit; ezek: az egyenetlenkedés és irigykedés a népek közt; a fékezetten rossz hajlamokuralomra jutása, a féktelen önzés, mely mindent csak a saját kényelme és haszna szerint mér; a kötelesség elhanyagolása és egyebek, melyek a romlás felé viszik az emberi társadalmat.

Krisztus királyságával nem hirdet új dolgot a pápa, csak egy régi igazságot hangsúlyoz erőteljesen és azt egy nagy ünnep keretében állítja szemünk elé. A legrégibb újszövetségi szentírás-töredéken, mellyel rendelkezünk, olvashatjuk, mint jelentette ki Krisztus Pilátus előtt, hogy ő király. Ősi székesegyházak belső ívezetén Krisztus mint "imperator" (uralkodó) van ábrázolva. Néhány középkori feszületen Krisztus emelt fővel függ, fején királyi koronával. A középkori művészet azt akarta ezzel kifejezni, hogy Krisztus a keresztfán is "a királyok királya és az uralkodók ura". (Jel. 19,16.)

Azonban sem a szentírás, sem a pápa nem akarja azt állítani, hogy Krisztus modern értelemben vett király. Manapság annak a ke-