A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 9. szám

7

LEVEL • ÖREG ÉS BETEG OLVASÓINKHOZ

(A SZÍV egy öreg és beteg Olvasójától.)

TÖBBSZÖR ELGONDOLKOZTAM már azon, hogy miért is adtam leveleimnek ezt a címet: "öreg és beteg olvasóinkhoz". És néha mintha hallanám is lelkem mélyén egyesek ellenvetéseit; Itt olyan két emberi állapotot hoztam szoros szomszédságba, amelyek nem szükségképpen vannak kapcsolatban egymással. Hiszen nem minden öreg ember beteg és nem minden, betegségben vergődő ember tartozik a korban előrehaladottak közé. Ám, semmi jobb kifejezés nem jutott eszembe, pedig sokat törtem rajta öreg fejemet! Leveleimet ugyanis egyaránt szánom olyan embertársaimnak, akikre vagy az öregkornak, vagy betegségnek, vagy mindkettőnek a terhe nehezedik. Az öregkor önmagában, betegség nélkül is, sok olyan nehézséggel, fizikai és kedélybeli megpróbáltatással jár, amik éppen olyan érzékenyen érintik az embert, mint a betegséggel járó megpróbáltatások, szenvedések. Bárki megállapíthatja, hogy az öregség és a betegség súlyát hordozó embertársaink sorsa sok mindenben hasonlít egymáshoz. Tehát lehet számukra azonos üzenetet küldenem.

AZOKAT A GONDOLATOKAT, amelyeket A SZIV-nek e kis rovatában sajátosan a mi kedves "öreg és beteg olvasóinknak" szánunk, azzal a céllal írjuk le számukra, hogy valamennyire könnyítsünk nehéz sorsukon, amely osztályrészül jutott számukra. És ha ezek a soraink nem érik is el céljukat mindenkinél, vagy minden helyzetben, mégis kifejezése annak, hogy törődünk a mi szenvedő testvéreinkkel, biztosítjuk őket értük végzett imádságainkról (minden szombati szentmisénkben, de gyakran máskor is, kifejezetten könyörgöm értük a szentmiséimben) és a soraink útján külön, szeretetteljes üdvözletünket küldjük nekik!

EGYÁLTALÁBAN NEM ringatjuk magunkat abba a rózsás föltevésbe, hogy hónapról-hónapra küldött vigasztaló, erősítő szavaink egymagukban gyógyulást, vagy akár csak enyhülést is hoznak azok számára, akik olvassák őket. Nem! E kis levelünk egyetlen igazi