A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
5 Honnan vegye ezt a földműves ? Ha még oly nagy máglyákat gyújtana is vetése körül, alig érne el ezzel valamit. Itt megint elengedhetetlen az Isten munkája. Az Ő bölcsessége és hatalma kigyújtotta a napot. Hogy a nap hőségét és világosságát megkapjuk, másodpercenként ezer és ezer millió tonna legjobb kőszenet kellene elégetnünk! A nap azután hozzánk küldi sugarait a meleggel együtt; 300 000 km gyorsasággal másodpercenként, Most már megindulhat a búza fejlődése. Számtalan kis sejtből fölépül, magasba szökken a búzaszár smaragdzöld levelek közt; megjelenik végül a kalász is, végül előttünk reng az aranyló búzatenger, fölötte szól a pacsirta, benne a "pittypalatty". Megkezdődik az aratók, a cséplők, a molnárok, a sütők munkája. És a megszegett, fölszeletelt kenyér az asztalra kerül. így aztán a darabka kenyér láttára sok üdvös gondolat jut eszünkbe. Nekünk megvan a mindennapi kenyerünk, talán bőven, amennyit akarunk. Egy folyóirat egyszer egy fényképet hozott; egy szemétkosárban egy nagy darab, szép fehér kenyér. Egy túltáplált gyermek dobta azt oda. Gondolunk-e arra, hogy milliók és milliók éheznek akkor, mikor mi unottan toljuk félre a kenyeres kosarat? Mekkora örömöt jelentene az éhező indusoknak, vagy afrikaiaknak egy darab kenyér! A mi fölöslegünket tekintsük az ő tulajdonuknak! Ha ennyi munka, gond, sőt szeretet van összesűrítve abban a kenyérdarabban, akkor azt igen nagyra kell becsülnünk! Maga az Úr Jézus is mennyire megbecsülte a kenyeret! Az imába, melyet ránk hagyott, beleszőtte; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma... A kenyeret, a mindennapi táplálékunkat választottaki, hogy színe alatt megdicsőült állapotban lévő szent Testét nekünk lelkünktáplá- lékául adja. A mi egyszerű falusi népünk becsüli, sőt tiszteli is a kenyeret. Megszegése előtt a családanya a kés hegyével keresztet rajzol rá. Kenyeret eldobni, a nép szemében büntetendő cselekmény. Ha a gyermek véletlenül a földre ejt egy darab kenyeret, föl kell azt vennie és megcsókolnia! Azután nagyon hálásaknakkell lennünk a mindennapikenyérért. Először is Az iránt, aki a legtöbbet tette érte: Isten iránt. Nagy hálával gondoljunk rá minden étkezés előtt. Legyünk hálásak azok iránt is, akiknek jóvoltából esszük a kenyeret, akár szüléink azok, akik becsületes, kemény munkájukkal szerezték meg azt, akár jótevőink, akik sajátjukról lemondtak, hogy valamit nekünk juttassanak. Az áldozatos jótett nagyságát igennagyra értékeli az egyház is. Hivatalos asztali áldásában mindig ott van a rövid, de erőteljes ima: "retribu-
