A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8. szám

47

Atya, arrafelé nem látják szívesen a misszionáriusokat.- Dehogynem. Helyettesíteni megyek Shü atyát, aki beteg.- Beteg hát. Mert meghurcolták és csúnyán elbántak vele!- Akárhogy is, oda kell mennem, mert oda küldtek. De hafélsz... hogy is hívnak?- Családi nevem Wang, a másik nevem Hua Tung ugrott föl az ember guggolásából és én is fölkeltem. Hajlongtunk egymásnak és miután bevallottam, hogy én Mind Ching-lien, és Ming Shen Fu vagyok, folytattam: - de ha félsz, nem kell jönnöd. Eltalálok egyedül is.- És mitől félnék? jártam már Dél-Amerikában is!

Az üldögélő társaság eilsmerőleg bólintott. Wang Hua Tung világlátott ember, ha most koldus is. Megegyeztünk hát, hogy pirkadás- kor indulunk.

A filozófus atyától megtudtam, hogy ez az ember húsz éves legénykorában egy sereg kínai munkással Argentínába ment és három évig az ezüstbányákban dolgozott. Bízzam rá magam nyugodtan, jó vezető lesz.

Pirkadáskor indultunk. Wang Hua Tung mindenáron leakasztotta vállamról kis batyumat és nagyokat lépegettünk, beszélgetve. Bevallotta, hogy miért kísér el.- Az úgy volt, Atya, - kezdte komótosan, - hogy az angolok munkásokat toboroztak. Azt mondták, hogy elvisznek messzire, hajóval. Három évig kell dolgoznunk, aztán visszahoznak. Jó fizetést ígértek. Fiatal voltam; otthon gazdagok voltunk ugyan, de míg fiatal az ember, szereti a kalandokat. Shanghaiban hajóra szálltunk és a hajón mindennap levágtak egy tehenet. A sok húsevés nem tetszett, de azt mondták, ez adja az erőt. A bánya, ahova kerültünk, egész várostábor volt. Több ezer kínai munkás dolgozott ott. Bennszülöttek is, de azokkal nem törődtünk. Jól fizettek, élelemről gondoskodtak. Mi tésztaevő észak-kínaiak mégis inkább a magunk pénzén kosztoltunk kínai vendéglőkben. Volt itt minden, ami nekünk kellett. Vendéglő, árúház, színház, játékbarlang. Fizetésem felét a legjobb kínai ételekre fordítottam. A másik felét meg elkockáztam. Nem nagyon hittünk az angoloknak. Ha már idehoznak, csak nem lesznek bolondok nagy költséggel visszavinni bennünket? A harmadik év vége felé mégis bejelentették, hogy időnk nemsokára lejár. Ami pénzt az utolsó hónapokban szereztem, összegyűjtöttem. Mikor Kínába érve leszálltam a hajóról és Tientsin felé utaztam, kiraboltak. Elvették nagy pénzen vett aranyórámat és összes dollárjaimat, s mint egy koldus értem Tientsinbe. Ismerőseim segítettek annyira, hogy el tudtam