A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
24 NEKEM SEM VOLT KÖNNYŰ SZERETETTELJESNEK LENNEM... A szeretetteljes viselkedés kezdettől fogva nem volt könnyű számom- ra,s hogy ezt bizonyítsam, elmondom néhány küzdelmemet. Elmélkedés alatt, hosszú időn keresztül mindig egy bizonyos nővér közelében voltam, aki szünet nélkül babrálta rózsafüzérét, vagy valami mást. Minthogy az én fülem nagyon éles, lehet, hogy csak egyedül én hallottam meg ezt a zajt, de ki sem tudom mondani, mennyire izgatott. Szerettem volna megfordulni és élesen rámereszteni szememet, míg csak abba nem hagyja ezt a zajt, de lelkem mélyén tudtam, hogy, ha türelmesen elviselem ezt • először Isten iránti szeretetből, másodszor pedig azért, hogy fel ne izgassam őt. Ezért semmit sem tettem, jóllehet néha az erőfeszítés hatása alatt átizzadtam a ruhámat és imám egyedül a szenvedés i- mája volt. Végre megpróbáltam valamit, hogy ezt a szenvedést nyugodtan, sőt örvendezve viselhessem el. Minden erőmmel arra törekedtem, hogy élvezetet találjak ebben a kis kellemetlen zajban. Ahelyett, hogy arra törekedtem volna, hogy ne halljam azt • ami lehetetlen volt - oly gondosan igyekeztem hallgatni rá, mintha csak valami elsőrendű zenedarabot hallgattam volna, és azzal töltöttem elmélkedésemet, hogy felajánljam ezt a koncertet Jézusnak. Egy másik alkalommal a mosóházban a mell ettem dől gozó nővér, amint a zsebkendőket mosta, állandóan lelocsolt engem a szennyes vízzel. Első gondolatom aztvolt, hogy visszahúzódom és oly feltűnő módon törlőm megarcomafjiogy észrevegye, mennyire szeretném, ha kevesebb pacsko- lással végezné munkáját. Azonban egyszerre eszembe ötlött, mily ostobaság lenne visszautasítanom ezt az oly nemeslelkűen felajánlottaján- dékot, és azért gondosan elkerültem a türelmetlenség minden jelét. Sőt annyira kívánkoztam a piszkos víz zápora után, hogy félóra múlva már igazi örömöm telt ebben az újféle "szenteltvízben" és elhatároztam, hogy oly gyakran fogok visszatérni erre a szerencsés helyre, amily gyakran csak tehetem, hogy részesedjem az oly nagylelkűen osztogatott lelki javakban. En nagyon kicsiny lélek vagyok, aki csak nagyon kis dolgokat tud felajánlani Istennek. Gyakran megesik, hogy elmulasztok egy-egy alkalmat ezekre a kis áldozatokra, amelyek oly békével töltenek el, de azért nem vesztem el a kedvemet. Megelégszem a kisebb lelki békével és arra törekszem, hogy a legközelebb gondosabb legyek. Ó, mily boldoggá tesz engem az Isten! Oly kellemes és oly könnyű szolgálni Ót ebben az életben! (Kis Szent Teréz Önéletrajzából.)
