A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
32 Nos, a valóságban a Szentcsalád élete nem ilyen elragadó, gondtalan, békés idillek sorozata volt! A mennyei Atya nem rózsa- szirmos tündérbölcsőben ringatta Egyszülöttét itt a földön. Akár betegágyat őrzünk, akár életünk lealkonyodásán tűnődünk öregségünk nagy magányában, bőven jut időnk az eszmélődésre. Idézzük fel tehát lelkűnkben azokat a biztos tényeket, amelyeket a Szentcsalád életéből ismerünk: téli út Betlehembe, lakhatatlan barlangistálló, menekülés Egyiptomba, majd kemény munkával megkeresett kenyér Názáretben, egyetlen szúk szobából álló, nagyon szegényesenfölsze- relt "lakás", tökéletesen jeltelen és külsőleg jelentéktelennek látszó élet... Ezt szánta Isten a Szentcsaládnak; a legszentebb, hozzá legközelebb álló családnak, amelyet földünk valaha is hordott s hátán. És a Szentcsalád? Lázongás, zúgolódás nélkül elfogadta mindazt a nehézséget, külön megpróbáltatást, amit a mennyei Atya gondviselése szánt nekik. Se Sz. József, se a Szú'zanya ajkáról nem hangzottak el olyan panasz-szavak, amilyenek olyan könnyen törnek elő a miénkről: "jóságos Istenem! Miért nehezedik annyira rám a kezed? Iparkodtam a kedvedben járni, hú maradni hozzád; igazán jobban kellene rólam gondoskodnod... ! " Illés próféta mozgalmas életéből mindannyian ismerjük a sza- reftai özvegy történetét: mivel maroknyi lisztjéből és kevéske maradékolajából akimerült prófétának készített egy pogácsát, három évig húzódó szárazság és éhinség ideje alatt "a veder liszt nem fogyott el, sem a korsó olaj nem kevesült meg". (1. Kir. III. könyve, 12.fej.) A Szentcsaládról Isten nem gondoskodott ilyen csodás módon, a szegények sorsának minden nehézségét viselniük kellett. Mannát se hullatott rájuk, és fürjek raja se szállt le esténként a házuktájékán, hogy csak éppen a kezüket kelljen kinyújtani értük... A Szentcsaládnak nem volt része a mennyei Atyának ilyen kivételes gondoskodásában, és mégis hittek a mennyei Atya szeretetében, örömmel és hálás lélekkel fogadták a jót is, rosszat is gondviselő kezéből. Testvérem! Ilyennek kellene lennie a mi "beállítottságunknak" is mennyei Atyánk iránt. Akármennyire magányos is öregségünk, vagy akármennyire kemény a betegágy, Isten nem feledkezett meg rólunk. Mivel Ő csak jóság, csak szeretet, nem lehet más indítóokból cselekednie, mint jóságból és szeretetből. Ha keménynek érezzük kezét, ne felejtsük, hogy a szobrász keze is kém ényen dolgozik a márványon! Isten is vésővel dolgozik rajtunk, hogy Fia "arcvonásait" dolgozza ki belőlünk. Csakis így lehet majd helyünk az égben, a Szentcsalád társaságában. - Ajánljuk egymást a Szentcsalád oltalmába!
