A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6. szám
26 doltam - akkor Színi Akadémia végzése nélkül is kaphatok szerződést. Meg kell próbálnom! Titokban elmentem egy pesti színház nagy neves igazgatójához.. Egy hétköznap délelőtt kigyúltak a nagy színpad lámpái és a sötét nézőtéren ketten ültek; a színigazgató meg egy ismerőse. Ott álltam a kivilágított színpadon és szavaltam. Mennyire dobogott a szívem! Ettől a próba-szavalástól függött egész jövőm! Szavalás után az igazgató felajánlotta, hogy azonnal szerződtet. Eleinte azonban csak próbaidőre. S hozzá ingyen, később kaphatok majd fizetést is, de csak keveset.- Van annyi pénze, hogy önmaga gondoskodjék a toilettekről? - kérdezte.- Nekem nincs, rebegtem. Az igazgató előtt ez nem tűnt nagy akadálynak. Azt mondta, hogy sok fiatal színésznő pénz nélkül kezdi el pályáját; később aztán megtalálják a módját, hogyan jussanak pénzhez. Manapság, a nő - amíg fiatal - ezen a téren könnyen boldogul... Nagyon is naív voltam még ahhoz, hogy megértsem az igazgató szavait. Csodálkozva kérdeztem;- Kérem szépen, hogy tetszik ezt érteni? Talán, hogy kölcsön kérjek valakitől? Ha akadna is egy jó ember, aki szíves volna nekem kölcsönözni, nem merném elfogadni, mert hiszen ha a fizetésem olyan kevés lesz, akkor nem is biztos, hogy valaha visszafizethetem a kölcsönkért összeget. Most meg az igazgató csodálkozott. Erősen belenézett az arcomba, mintha azt kutatná, vajon nem tetetem-e a naívságot? Nem hiába volt szakértő az arcok terén; úgy látszik megértette, hogy naívságom nem szmészkedés, mert egyszerre csak meglágyult a tekintete és a hangja is egészen megváltozott irányomban:- Kérem, figyelje meg jól, hogy mit mondok önnek. Mint színigazgató nem mondhatok mást, mint azt, amit már előzőleg mondtam; szívesenszerződtetem. De nincs módomban változtatni a feltételeken. Próba-idő; ingyen. Később; csekélyke fizetés. - Mint ember egészen mást mondok. Kérem, felejtse el a színipályát. Tanácsolom, hogy ne próbáljon soha pénz nélkül erre a pályára lépni. Kár volna önért, kisasszony, oly kár volna önért, szegény, kedves gyermek. Miért érzékenyült el az igazgató? Miért mondta nekem azt, hogy "gyermek"? Hiszen énmár nagylány vagyok - gondoltam magamban -
