A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
I A MINDENNAPOS 5. Legyünk hálósak "Mindenkor hálát adunk..." (Sz. Pál I. Tessz. 1,2.) Az emberiség szótárában van két szó, amelyek a legpompásabbak közé tartoznak. Mindkettő rövid, mégis oly sokat fejez ki. Az egyik; "igen", a másik; "köszönöm". Ha megfontoljuk, mily ritka a hála, azt hihetnénk, hogy nagyon nehéz kimondani ezt a szót; "köszönöm". Pedig oly nagy hatással van az emberekkel való viszonyunkra, hogy érdemes minél világosabb fogalmat alkotnunk a hálaadás fontosságáról. Az Ur Jézus felhívja figyelmünket az evangéliumokban arra, hogy mily komoly fogyatékosság a hála hiánya az emberekben. Emlékezzünk csak a tíz leprás meggyógyítására.Az Ur csodát tett, és mindnyájan boldogan mentek el. Azonban csak egyetlenegy tért vissza közülük, hogy köszönetét mondjon a Mesternek. "Hol a többi kilenc?" - kérdezte Jézus (Lukács 17,17.) Azok egyszerűen megfeledkeztek a hálaadásról. Köszönet másoknak. Felfogjuk-e mennyire természetesnek vesszük, hogy mások szolgálatokat tesznek nekünk, mintha csak kötelességük volna az. Hányszor megesik, hogy amikor felhívja valaki a munkaadó figyelmét egy alkalmazott odaadó munkájára, vagy a gazdáét szolgája lelkiismeretességére, az kurtán csak ennyit válaszol; "Hiszen ezért fizetem őt! " Azt gondolják, hogy a fizetéssel mindent elintéztek. s Érdemes megfontolni, hogy a keresztény szeretet mily gazdagságáról és mily emberi meleg együttérzésről tesz tanúságot a köszönet, még oly szolgálatokért is, amelyeket megfizetünk. S oly sok mindenért nem fizethetünk pénzzel, hanem csak egy mosollyal, csak KERESZTÉNY ÉLET k
