A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-04-01 / 4. szám

8

gem volt. (A saját hibáimat.) Talán senki másnak a szavára be nem láttam volna, hiszen mindig az idézi elő a legmélyebb hatást, amit olyan valaki mond, akit szívünk mélyéből szeretünk.

Mire való volt az ő szavai által előidézett kétségbeesésem? Arra, hogy megismerkedjem az önvád keserűségével és belássam, hogy minden ember gyarló és tökéletlen és hogy megérlelődjék bennem az az elhatározás, mely megváltozásom szempontjából szükséges volt.

Mi haszna volt annak a feladatnak, melyet R. tanárnő megváltozást feltételként rám szabott; minden osztálytársammal kivétel nélkül egyformán kedvesnek és jónak kell lennem? Ennek az volt ahaszna, hogy megtanultam legyőzni az önzést, megismerkedtem másokbajá- val és panaszával. És amióta segítettem és vigasztaltam, azóta nemcsak tudom, de mélyen át is érzem, hogy akkor vagyunk a legboldogabbak, hamásokkal jót teszünk. Ez a tiszta, valódi boldogság pedig arra való volt, hogy felkeltse szívemben a hálát Isten iránt, mert mindezt Neki köszönhetem. A végtelen hálaérzet és az imádat egész lelkemet őszintén betölti.

Ez az idei év belső története: Isten megismertette velem, hogy ügyeinket bölcs előrelátással intézi.

Kezdetben azt hittem, hogy a szeretet köztem és tanárnőm között csak azért jött létre, hogy ez a szeretet önmagában örömet adjon nekem. De most már belátom, hogy mi csak eszközök vagyunk egy előttünk ismeretlen cél elérésére.

Visszalapozok a naplómban és látom, hogy egyszer arra kértem Istent; engedje meg azt, hogy saját természetemből olyan pajzsot emelhessek a szívem elé, mely képes legyen felfogni az élet szúrásait. Most látom; Istenmegadta a pajzsot, és ez nem más, mint maga az a tudat, hogy minden esemény Isten akaratából kifolyólag, előttünk ismeretlen, de alapos és fontos okból történik. Ez az a pajzs, melyért imádkoztam! Lélekerőből és Isten akaratán való megnyugvás ból van összeszőve és nemcsak felfogja az élet csapásait, de elviselhetőbbé teszi az egész létet. Sőt boldogságot nyújt, mert aki Istent imádja, az nem lehet boldogtalan; aki Benne bízik, az nem lehet szerencsétlen! Aldassék szent Neve, amiért megnyitotta szememet az O végtelen nagysága, hatalma, mindenhatósága és fensége előtt! Lehetetlen ugyan, hogy tisztán lássam az Ő utalt, mert képtelenség, hogy emberi mértékkel mérjük azokat, de annyit mégis látok, hogy egész boldogságunk alapját a hit képezi. (Folytatjuk)