A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 3. szám

I

18

latos színparádé: fehérben, lilában, pirosban, rózsaszínben kacagnak ártatlan, szűzi nevetéssel a téli álmából ébredező völgy mentén.

Nincs szebb látvány a magányos virágnál. Hát még ha virágos fa képében jelenti magát valahol a szürke hegyoldalban, leveletlen, dermedt fák között! Mindmegannyi játszi tündér a prózai környezetben. Átlátszó, puha, szemérmes selyemruha a leheletszerúen finom kontúrokon. ..

a A halvány-piros, fehércsíkos autóbusz halk pihegéssel szeli a kilométereket. A motor alig hallható zümmögéssel vonszolja hegyen-völgyön át a nehéz kocsit. Előttünk az országút aszfaltos szalagja; emberek, házak, színek vonulnak szakadatlan precesszióban a csodálkozó szem előtt. Milyen csodálatos is az emberi szem: színes, alakos, arányos összefüggésben mutatja a szétszórtkülvilágot, amit aztán a fül hangokkal, a tapintás érzésekkel, az orr illatokkal, százféle szagokkal fog kiegészíteni. Az értelem és a képzelet meg egybeolvasztja (vagy szétválasztja) az egyre sodródó benyomásokat. .. S mindez csak az érzékek sziporkázó játéka volna? Csakugyan a valóságot mutatják érzékeink? Valóban úgy mutatják, ahogy léteznek, legbensőbb lényegükben? Vagy csak új sejtések, felségesebb látomások, mélyebb megismerés incselkedő antennái lennének?

Az anyagvilág nem egyéb fénynél. A fény áradás, észrevétlen szü- remlése, szakadatlan csoportosulása. Fényhullámok torlódnak, ker- getőznek; hol sebesebben, hol lassabban az anyag örökös vajúdásában. A modern tudomány szerint a fény az anyag lelke, alkotóeleme, létezési formájának fundamentuma.

Az érzékek tanúsága is csak ilyen fénycsoda volna? De olyan fény- jelenség, amelyben még sok az árnyék, a sötét folt, a kontraszt?! Az ész fényes lámpája sugározza be föl-föllobbanó fényes óvájával a titokzatos egymásrautaltságot a dolgokban, a nagy, szent összefüggéseket a teremtés méhében. És ezekbe a törvényekbe, összefüggésekbe építi bele a felfedezés örömének boldog álmait, lobogó lelkének fénylő megsejtéseit.

S a természet engedelmeskedik. Nem kényszerűségből, nemcsak úgy kelletlenül, minta durcás gyerek, hanem a harmónia, a rend, az arány bizonyságául. Az anyag ellentmondás nélkül hozzásimul a szellem útmutató fényességéhez. Hűséges, segítő szolgája, örök jó barátja annak, aki barátja a rendnek, az összefüggésnek, az egésznek... Akárcsak az autóbuszt hajtó motor is, amely most kellemes berregéssel hajtja, űzi a nagy gépkocsi kerekeit. Nem önmagáért, hanem