A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-04-01 / 4. szám

20 ahogyan erre semmiféle teremtett lénynek sem joga, sem képessége nem lehetne. Most a második vatikáni zsinat az Egyházat is ilyen hittitokként állítja a hívek elé és összegezi mindazt, amit csak a hit­titkokat tanulmányozó tudomány, a teológia az Egyházról mondani képes. Ennek a zsinati tanításnak az első fejezete az Egyháznak éppen misztérium voltát fejezi ki, amennyire csak a hittudomány ennek a feladatnak meg tud felelni. De ne gondoljuk, hogy a zsinat módszere a skolasztikus tankönyvek módszere volna. A száraz fejtegetés és argumentálás helyett latin stílusában is könnyen érthető folyamatos szöveget találunk. Olvasása közben a középkori szárnyas oltárok képes bibliája jut az eszünkbe, képről képre haladva egyre inkább megközelítjük az Egyház misztériumának a lényegét, a sok szépsé­get látva szívünk is egyre jobban fölmelegszik, végül is kezünk imá­ra kulcsolódik. íme, ez az Egyház, Krisztus titokzatos teste, Isten­nek földön vándorló népe, az égi Jeruzsálem várományosa. Az első fejezet első bekezdésében a zsinat rámutat arra, hogy milyen szempontok késztették az Egyházról szóló dogmatikai taní­tásnak a kiadására. Az Egyház jelképe, de megvalósító eszköze is annak az egységnek, amely az egész emberiséget az Istennel össze­köti. "Veluti sacramentum" (mint szentség) - olvassukaihittudomány egyik alapvető fogalmára utaló kifejezést. Amint a hét szentség mindegyike egy bizonyos kegyelemnek, isteni ajándéknak a jelképe és forrása is egyben, így az Egyház is nemcsak jelképezi, hanem mégis valósítja az egész emberiségnek az Istennel való egységét. De az Egyház az emberek egymásközti egységének is a szimbóluma. Ezért hasznos, ha a mai kor embere előtt is az Egyház saját termé­szetét és rendeltetését kifejti. Korunk emberiségét a szociális kap­csolatok, a technika, a művelődés egységbe igyekszik tömöríteni, megfelelő tehát, ha az Egyház is fölemeli tanító szavát és megmond­ja, hogy az emberiség a legtökéletesebb egységet, azaz a Krisztus­ban való egységet hogyan tudja elérni. A következő három pontban a zsinat kifejti, hogy a Szentháromság isteni személyeinek tevékenysége folytán mint született meg az Egy­ház. Az Örök Mennyei Atya teremtményét, az embert, saját isteni életének részesévé emelte föl és akkor sem hagyta magára, amikor Adám vétke következtében az emberiség tőle elszakadt. Elküldte Egyszülött Szent Fiát, hogy általa helyrehozhassa azt, amit Adám tönkre tett. Krisztus azért jött a földre, hogy az Isten országa el- érkeztét hirdesse. Az Üdvözítő tanítása nyomán ez a kezdetben csak

Next

/
Thumbnails
Contents