A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-12-01 / 12. szám
18 a hozzávezető utat. A szövetségesek vagy önként hódoltak meg a közeledő asszír seregeknek, vagy vereséget szenvedtek a túlerő ellen. Ezekiás azon vette magát észre, hogy egészen egyedül áll az Asszíria elleni háborúban! S most ott táboroznak Szennacherib pusztító hadai Jeruzsálem körül. Vajon rájuk is Szamaria sorsa vár? Elhurcolás, pusztulás, halál?! De ekkor a király elé áll valaki. A nagy próféta, Izaiás. Hitet és bizalmat önt a már-már csüggedő királyba. "Megvédem ezt a várost -úgymondazÚr - és megmentem magamért és szolgámért,Dávidért." A próféta megnyugtatja a királyt, hogy az ellenség nem fogja betenni a lábát Jeruzsálembe. És megtörtént a hihetetlennek látszó csoda, amelyet Izrael soha többé nem fog elfelejteni későbbi történelme folyamán. Egy szép napon harc nélkül elvonultak az asszír seregek Jeruzsálem alól. A próféta igazat mondott: nem a szövetségesek, nem is a fegyverek ereje mentette meg Jeruzsálemet, hanem Izrael Istene! Isten angyala "megverte az asszírokat, s egy éjszaka 185 ezer harcos maradt a csatatéren". így őrizte meg a krónikás ennek a felejthetetlen győzelemnek az emlékét. Valószínűleg járvány tört ki a hatalmas asszír seregben és az ostrom azonnali abbahagyására és gyors elvonulásra kényszerítette Szennacheribet. Ezt a csodálatos szabadulást énekli meg a 45. Zsoltár; "Isten nekünk erő és oltalom: igen próbált segítőnk szorongatásokon. Azért nem félünk, bár a föld remeg, s tenger szívébe hullnak a hegyek. Vizei bár tajtékozzanak, zengjenek, rohamán bár hegyek rendül jenek: A seregeknek Ura van mivélünk, Jákob Istene a mi erősségünk. Élővíz patakocskák vidítják Isten városát, a Magasságbeii szentséges sátorát. Az Isten lakik benne, meg nem inog soha: már kora hajnalon Isten a gyámola. Népek zúgtak, országok háborogtak, de megdördült a hangja s a föld előtte szerteolvadt. A seregeknek Ura van mivélünk, Jákob Istene a mi erősségünk. Jertek, lássátok az Úr tetteit, a csoda-dolgokat, miket a földön végbevitt!
