A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám

4

Szerető bizalom híján bizony csak tiszavirág a barátság. Pokol a házasélet, mihelyt beeszi magát a hitvesek szívébe akételkedés, gyanakvás, bizalmatlanság mérges kígyója. Pedig mennyi házasság kezdődikkölcsönös bizalmatlankodással: "én még nem nagyonismer- lek téged, te se ismersz engem, megpróbáljuk megy-e a dolog". A próbaházasság, próbaszeretkezés fundamentuma a kételkedés. Vagy: homokra épült ház, fundamentum nélkül... Jaj neki; ha megered az eső, fújni kezdenek a nagy szelek, ha ráront az orkán!

Egy finn leány írta nekem egyszer, hogy neki bizony nincs sok kedve a házassághoz. A modernházasságok jó része válás iskolája, örökös veszekedés zengő bárkája, boldogtalan megalkuvás vesztett csatája. "Ha énférjhez mennék, - írta - csak olyan fiúhoz mennék, akire egészen rábízhatom testemet, lelkemet, szívem minden rebbené- sét. Nem egy-két éves próbaidőre, hanem visszavonhatatlanul, mindörökre. Akitől cserébe elvárhatom, hogy ő is hasonló bizalommal nekem adja magát mindenestül, egy egész életre. Ez a házasság feltétele. Ha ezt nem sikerül elérni, okosabb nem menni férjhez".

Ha a hűség, a feltétlen bizalom ennyire nélkülözhetetlen a szeretet világában, milyen bizalommal tartozunk akkor Istennek, aki maga az Örök Szeretet?

Isten létét hinni nem nehéz kötelesség. Ha egy kis esze meg egy csepp jóakarata és szerencséje (mondd inkább: kegyelem) van az embernek, aránylag könnyen elhiszi Isten létezését.

Mondom, nem Isten létébe vetett hit a nehéz, hanem rendíthetetlenül bízni Istenben egy egész életen át: ez hősies valami! Hinni,, bízni Isten szentségében, változatlan jóságában, megingathatatlan igazságosságában; "hinni reménykedve a remény ellenére" is (Róm. 4,18.); még akkor is ha a látszat, az érvek, az emberek ellenünk szólnak. "Hinni a szeretetben"; ez a szeretet tökéletes, legillatosabb virága. (1 Ján. 4,16.)

Hűség mindhalálig: íme a szeretet nemes gyümölcse. Soha meg nem inogni, engedelmesen, a szív egyszerűségében, megelégedetten, mindig békességben szolgáim az Istent.

Nézd a parti fűzfát: vihar cibálja, eső paskolja, szelek rázzák. Sírva inog, földig hajlik, csak úgy reszket. Még se dől el. Nem törik le. Helyét bizony el nem hagyja. A hűség képe.

Bezzeg a nagy sudár fák, büszke tölgyek, kevésgyökerű magas fenyők: szép időben egyenesek, pöffeszkednek, szépségükben gyö