A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-11-01 / 11. szám
47 több megadással viselte. Hogy e sebek közül csak egyet mutassunk meg. Firenze 30 évenát adózott csodálattal fiának nagy alkotásaiért. Dávid szobra a fiatal Michelangelo zsenijének a szimbóluma a Palazzo Vecchio előtt hirdette a virágok városának büszke szabadságsze- retetét. És íme, 1534. május elsején evvel a Dáviddal szembe odaállították Bandinellinek, a nyomorúságos epigonnak, de sokat ártó ellenfélnek a Herkules szobrát. Ez a Bandinelli, aki Michelangelo művészetének csak néhány külső fogását tudta ellesni, mert még a lopásra sem volt elég tehetsége, amikor szobrának nem akarták a kért helyet adni, eget földet megmozdított csakhogy Michelangelóval egy vonalba kerülhessen. VII. Kelemennek volt a hírharangja, fecsegő levelekkel traktálta a pápát, áskálódott, hízelgett, mindenben a maga előnyét akarta biztosítani. Alessandro Medici herceg tudta, hogy Firenzében veszedelmes dolog, ha a Medici uralkodó elárulja, hogy nincs művészi ízlése, ezért nem akarta megengedni a Herkules szembeállításátDáviddal. Bandinelli újra a pápához fordult. VII. Kelemennek más dolga is volt, minthogy esztétikai problémákkal foglalkozzék, de kegyeltjét meg akarta jutalmazni, kiállt hát mellette. Bándiné Ilit a pápa meg tudta védeni a herceg argumentumaival szemben, de a tehetségtelen szobrász és Herkulese ellen verselő zúg-poé- ták száját a rendőrséggel kellett becsukatni. Megvigasztalta a pápa; egy birtok adományozásával letörölte a szobrász krokodil könnyeit. De Bandinelli a gúny ver sekért a teljesen ártatlan Michelangelón aljas bosszút állt. Amikor Alessandro halála után Cosimo herceg, apjának síremléket akart állítani, engedélyt kért Michelangel ótól arra, hogy annak márványai közül válasszák ki a szükséges darabokat. Bandinelli így szabadult be a Firenzétől már örökre elszakadt Michelangelo műhelyébe. Kiválasztotta a márványtömböket, vetélytársának pedig félbehagyott szobrait összetörte. Hogy mit vesztett a világ, azt csak az tudja megsejteni, aki Firenzében vagy Párizsban megáll az akadémián ill. a Louvre-ban kiállított rabszolga szobrok előtt. Gyula pápa síremlékére szánta őket a művész, egyiket sem fejezte be, inkább azt kell mondanunk, éppen hogy elkezdte őket. Szinte még bent vannak a márványtömbben, de a durva nagyolt felület alattérez- zük az életnek azt a nagyszerű tiszta lüktetését, amely Michelangelo alkotásait átjárja. Michelangelónak bizonyára fájt a hír, hogy műhelyét ellensége feldúlta. De 1534-től, amikor szülővárosa újra a Me- diciek hatalmába került, Firenze már nem létezett számára. A Medici síremlék szobrai sem érdekelték, a San Lorenzo homlokzatának tervét is végleg elejtették. Korábban Rómában mindig idegennek érezte magát, most már Róma lett hazája, otthona. Innen csak halottként tér vissza. De addig még sok idő telik el. Az Utolsó ítélet befejezése
