A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-03-01 / 3. szám
45- Még egyszer üdvözlöm papjaimat - mondotta. Köszönöm a ragaszkodásukat és kérem, tartsanak meg emlékezetükben. Maradjanak hűek az Egyházhoz, hirdessék bátran az Evangéliumot, segítsenek felépíteni szegény Hazánkat romjaiból és térítsék vissza szegény, félrevezetett népünket az igaz útra. Fél órával halála előtt összekulcsolta kezét és így imádkozott:- Uram, Istenem! Ne ródd fel nekik bűnül azt, amit az Egyház ellen elkövetnek. Szenvedésemet felajánlom szeretett Hazámért és az egész világért. Szent István király, imádkozzál érettünk, szegény magyarokért... A LEGUTOLSÓ MAGYAR UR A kor nem kedvez már a hősnek, A legendákból ismerősnek, Minden színt szürkeségbe rendez. Divatba jött a milliós Nyájember és sáskaember, A gépesített Dzsingiszkán. Es még külön szép álom A névtelen tömeghalálom?! Hadd zengjen hát dicsfényt az ének Az országos nagy gyász felett Győr város mártír püspökének, Ki magyar úr volt és lovag. A nyáj-ember és sáska-ember Világpusztító küzdelemben Egymásra rontott kába, részeg Vad tivornyán mindent. S kicsiny hazám e világrészek Harcában eltiportatott. Mit ezer évig építettünk, Szívmuzsikával szépítettünk, Könyvtárak, dómok, emberélet, Szabadság, női becsület, Bor, búza, jog: az ördögé lett Győztes hadak prédájaként. A győri püspök palotája Pincéjében szorongva, fázva Bújtak szüzek, anyák, apácák Midőn a harcok orkánja dúlt. A püspök kint állt és védte házát A tízparancs táblájával. A vér mámorában beszeszelve Katonák jöttek követelve Mit szemérmesszáj szólni restet. A fején, mellén és vállán Lövést kapott s e hősi tettel Mégis megvédte szüzeit. A négy lövés keresztalakja Testét-lelkét szentté avatta. Amíg egy ország romja füstölt, A tízparancs táblájával így halt mártírhalált a püspök, A legutolsó magyar úr. Mécs László
