A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-11-01 / 11. szám
21 árulnak. Az udvariasság és tapintatosság szabályai fontosak a szeretet kifejezésében, kerülnünk kell mindent, ami ezzel ellenkezik. Sokszor lerombolta a férj, vagy a feleség szeretetét a másik fél megvető, lekicsinylő kijelentése, vagy udvariatlan, durva, műveletlen viselkedése, amelyről láthatta, hogy bántja házastársát. Vagy bíráló megjegyzést tett házastársára barátjai, sőt a gyerekek előtt. Vagy nevetségessé tette őt rajta való tréfálkozással; vagy a vele megesett humoros történetek elbeszélésével mulattatta barátait. Ugyanaz a hatása az udvariasság apró jelei elhanyagolásának, mégha ismerősök és barátok körében történik is. Ha tehát igényt tartunk házastársunk szeretetére, legyünk mindig tiszteletteljesek és udvariasak velük szemben. 2, SZERETETTELJES SZAVAK. - A szeretetnek szavakkal való kifejezésére is gyakran szükség van. Ennek ezer módját találhatjuk a közvetlen: "Szeretlek" kijelentésen keresztül a hálát, csodálatot, figyelmességet, részvétet, vigasztalást és biztatást kifejező mondatokon át. Aki erről megfeledkezik, az előbb-utőbb felfedezi, hogy nem képes többé szeretni és más szeretetét kiérdemelni sem. 3. AJÁNDÉKOK. - A szeretet magában foglalja az ajándékozás vágyát. A házasok azonban könnyen abba a tévedésbe esnek, hogy miután a házasságban mindenüket átadták házastársuknak, azt hiszik, hogy az ajándékadásnak többé már nincs értelme. Pedig a szeretet legkifejezőbb megnyilvánulása ezután is a figyelmes ajándékadás marad. Nem okvetlenül szükséges, hogy az ajándék költséges legyen. Annál fontosabb, hogy váratlanul jöjjön és megértésről tegyen tanúságot. Virágok, cukorka, apró ruházati cikkek, hasznos személyes használatra való dolgok, színházjegyek, művészi kiállítású tárgyak, sőt még házilag készített ajándékok is tanúskodhatnak a házastársak állandó szeretetéről. EGYÜTTLÉT! - A jegyesek nem tudnak betelni egymás látásával. A szeretet ösztönzi őket a gyakori találkákra. Különös dolog, hogy néhány éves házasélet után egyesek csak akkor vannak együtt házastársukkal, amikor ez elkerülhetetlen, s mégis azzal áltatják magukat, hogy szeretik egymást. Egy asztalnál esznek, egy szobában alusznak, ha éppen valami fontos ügy merül fel, azt közösen megbeszélik, egyébként azonban szabadidejüket barátjaikkal töltik a klubokban, kocsmákban, sportpályán, vagy vaI