A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-11-01 / 11. szám

15 véreinkmegítélése szempontjából. Nem annyira azt nézzük, hogy mi téves, elvetendő a vallási felfogásukban és hogy miben különböznek tőlünk, hanem inkább azt, hogy mi a jó, az elfogadható, a dicséretes bennük, és hogy miben értenek egyet velünk. Nos: ez a leikületbeli áthangolódás a mohamedánok környezetében élő katolikusok számára lehetővé teszi, hogy több területen együtt érezzenek, együtt dolgoz­zanak a mohamedánokkal és hogy a tevékeny felebaráti szeretet által hirdessék számukra Krisztus tanítását. A szeretet gyakorlása feltét­lenül hatékonyabb a legjobb prédikációnál és a tapasztalat szerint el­lenállhatatlan és megcáfolhatatlan! A szociális szeretet útja. . Punjab Állami Egyetemének rektora a múlt évben egy katolikus papnak (Msgr. McLean-nak), aki az egyetemen a társadalmi és nem­zetközi etikát tanítja, ezt a kijelentést tette; "A modern civilizáció halálra van ítélve, mivel a nyugati világ el­vesztette a lelkét, mivel elvesztette Isten fogalmát és elvesztette szociális és politikai, valamint egyéni felelősségtudatát Istennel, a Teremtőnkkel szemben". A mohamedán tudós így folytatta; !! ' En nem tudom, hogy mi önnek az egyéni felfogása, de az én véle­ményem szerint csak egy vallás van, amely megérti a világ válságát és amelyik olyan cselekvési tervet tud ajánlani, amely - ha elfogad­ják - megmentheti az emberiséget. Ez a vallás a katolikus Egyház. Én olvastam - folytatta a professzor - a legtöbb pápai körlevelet és nyilatkozatot, és az a meggyőződésem, hogy egyes-egyedül aka- tolikus szociális alapelvek és cselekvési tervek menthetik meg az emberiséget a végső pusztulástól". A mohamedán tudósnak igaza van. Egyedül a katolikus Egyház tud felmutatni az emberiség mai végzetes válságában olyan szociális, gazdasági, együttmúködési és az egész emberiség boldogulását egy­aránt szolgáló irányelveket, amelyek a válság számára megoldást hozhatnak. Ezeket az igazságokat, illetőleg az azokból folyó erénye­ket kell mohamedán embertársaink felé gyakorolnunk! Csak azok fogják őket az Egyházba vonzani. Szentséges Atyánk ennek az óriási tervnek a megvalósulásáért ké­ri imádságunkat, mégpedig ez egyszer igazán buzgó imádságunkat; "A mohamedán vallás követői ismerjék föl az Evangélium páratlan erejét mind az egyének, mind a társadalom megújhodásához".

Next

/
Thumbnails
Contents