A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-10-01 / 10. szám
28 adta lelkünk táplálására, és ezért van állandóan jelen köztünk az 01- táriszentségben. Könnyű erre gondolnunk, ha a templomban, vagy a templom előtt elhaladva végzünk lelki áldozást, és éppen ezért amikor csak tehetjük, végezzünk napközben is szentséglátogatásokat és kössük ezt mindig össze lelki áldozással. De ha élénk képzelőtehetségünk van* még betegágyunkon, vagy otthonunkban, munkahelyünkön is az oltár elé képzelhetjük magunkat. A lényeg azonban nem a testi jelenlét, vagy a képzelőtehetség működtetése, hanem az élő hit, amellyel az Oltáriszentségre gondolunk. Folytassuk a készületet a remény, azaz az Istenbe vetett bizalom felindításával. Gondoljunk méltatlanságunkra és számtalan lelki szükségünkre, valamint Isten végtelen jóságára, amellyel oly készségesen segítségünkre siet, valahányszor Hozzá fordulunk. Kérjünk tőle valami nagy kegyelmet, saját magunk, vagy felebarátaink számára. Végül indítsuk fel a szeretetet és az Istennel való egyesülés vágyát. Egyesítsük akaratunkat az O akaratával, s nyilvánítsuk ki készségünket mindannak örömmel való megtevésére, amit az 0 ránk vonatkozókívánságának ismerünk fel. Kérjük Tőle a nagy kegyelmet, hogy lelkűnkben mind bensőségesebben egyesüljünk vele, napról napra mind tökéletesebben éljük azt az istengyermeki életet, amelyben keresztségünkben részesültünk. Amikor így bensőségesen egyesülünk Istennel, Rajta keresztül egyesülünk Krisztus Titokzatos Testének minden egyes tagjával is. Amint a szentségi áldozás, úgy tehát a lelki áldozás is nemcsak egyéni áhítat, hanem Testvéreinkkel való összefűző kapocs, és ezáltal a keresztények egységének legfőbb jele és előmozdítója is. Ha ezt igazán átértjük, sokkal könnyebb lesz napközben is ápolnunk és erősítenünk a felebarátainkkal kapcsolatos erényeket. Hiszen Krisztusban egy Testté forrtunk össze! HALOTTUNK, Mr. George Kerülő, Cleveland, Ohio R. I. P.
