A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
35 dát is vezette. A haditanács eredménye aztán az lett, hogy Eszti pesztonka lett az óvodában. így jó kezekbe került. A jó nővérek megértő gondos szeretete feledtette vele saját nyomorúságát. Egyik nap egy kis apróság az kérdezte a főnöknőtől: - Mi az a furcsa az Esztike vállán?- Az nem furcsa, Piriké, Esztikének nő a szárnya, - jött a mentő ötlet Alfonz a nővérnek, s míg egészen kinem nő neki, ez ilyen lesz. S hogy ez a felelet mennyire a falusi gyermek gondolatvilágából való, egy másik kis fiúcska bizonyítja. A nagy felfedezés ott ágaskodott jelentkező ujja hegyeiben: - Kedves Nővér, - mondta - a mi Ris- kánknak kis bornyúja lett és annak is nagy dudor van a fején. Édesapám azt mondta, hogy ebből lesz a boci szarva, ha megnő. Esztikénél is biztos igy van!- így bizony, - látjátok gyerekek, - szentenciázott a Nővér. Lesték is a gyerekek kíváncsian, mikor is nő már ki Esztikének a szárnya s nagy respektusa volt előttük, mert képzeletük szerint szárnya csak angyalnak nőhet. De bizony az óvodásokból iskolások, az iskolásokból nagy lány és legény lett, de Esztikének még mindig nem nőtt ki a szárnya. De hát csakugyan nem nőtt ki?! Kinőni bizony nem nőtt ki fizikai értelemben, de már senki sem csúfolta érte, mert ha nem is lehetett látni a szárnyát, Eszti olyan volt, mint egy földre szállt angyal és mindenki tudta, hogy a lelkének bizony szárnyai vannak. A zárdában elvégezte a polgári iskolát, gyönyörűen megtanulta a kézimunka minden csmját-bmját; horgolást, kötést, hímzést, azsu- rozást, varrást és ő lett a zárda iskolában a kézimunka tanítónő. Közben kitanulta a betegápolást is s valahányszor egy gyerek megbetegedett, ami bizony megesett soknál, mikor jött a himlő, torokgyík, tífusz, vörheny és a többi undok ellensége a gyermekvilágnak.- Esztike néni odaült az ágyak szélihez és addig el nem jött onnan, míg az ellenséget le nem győzték. És a betegség után a szülők nemcsak egy egészséges, hanem egy jobb gyereket kaptak vissza. A szegény embereknek meg valóságos áldás volt Esztike, mert az ócska ruhákból, használt holmikból olyan új ruhát tudott kanyarítani a kis gyermekeknek, hogy még az új ruhás gyerek is megirigyelte. Nem szólva a templomról, amelyet nyugodtan lehetne Púpos Eszti múzeumának is nevezni. Es, ami a legfőbb, Púpos Eszti boldog volt. Boldogabb, mint a
