A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
32 Reggeli után kiny üt egy keveset az ábrázata, mint mikor agyanús, komor felhők végre itt is, ott is felszakadnak s gyér szűrőjükön átengedik a napsugarakat... Napokig itt volt nálunk; evett, dalolt kedvére, még segített is kicsit a házimunkában. Leginkább azonban csak nézett és gondolkozott. Meg beszélt, ha emberre talált. Eleinte elhallgatták, még nevettek is, de mindenki ijedten hagyta ott. Félig nevetve, félig suttogva kezdtünk el róla beszélni... Mit volt tenni, felültem a motorra és elrobogtam Kabéba, a teaházba. Még egyszer sem voltam ott. Kora délután lévén, vendég nem volt. A gyerek anyjával akartam beszélni, "itthon van a nagyságos asszony?" - kérdeztem csak úgy bőrkabátosán, motorbiciklis öltözetben a két szolgálatos lánykától. Azok összenéztek, mintha megijedtek volna. Úgy látszik gyanúsnak tartották külsőmet, mert kitérő választ adtak (nem csoda, hisz külföldi nem igen fordult meg ebben akis teaházban). Én közben teát rendeltem süteménnyel, hogy ne növeljem zavarukat még jobban és lassan szürcsöltem a forró italt. Nem kellett sokáig várnom. Egy hetykesapkás, hosszúhajú férfi telepedett mellém kérdezvén, mi járatban volnék. Ebből megtudtam, hogyaKuroda apjához van szerencsém, a kommunista művészhez. Előadtam neki a helyzetet ott ültőhelyemben. Közben vendégek jöttek, az üres asztalokhoz telepedtek. Ez azonban nem zavarta Kuroda urat, mert minden további nélkül folytatta a fiáról való megbeszélést. Majd hirtelen fölugrott, mondván hogy dolga van. De csak a feleségét hívta. Az meg is jelent egy ijedtképű, vékonyarcú, illedelmes asz- szonyka képében. Őneki is elmondtam, amit tudtam, Végre a férje is odaült mellénk és abban állapodtak meg, hogy majd eljönnek a fiúkért. Vigasztaltam őket, hogy nem sürgős, nálunk lehet még napokig, de talán mégis jobb a fiú számára, ha valami megoldást találnánk. Aztán elbúcsúztam. Az említett lányok nagyot néztek, hogy hirtelen ilyen jóbarátságban váltunk el egymástól, pedig most láttuk egymást először. A jőbarátság főleg abból tűnt elő, hogy nem kellett fizetnem a jóízű uzsonnáért. Délután öt óra tájban vagy négy férfi lopakodott óvatosan a vendégszobába. Kuroda azonban megneszelte, mert a könyvtárba futott, ahonnan semmi rimánkodásra, se fenyegetésre nem volt hajlandó előjönni. Erre maga az apa jött be a kórházi emberekkel. Egyikük orvos volt. Hiábapéldázgattak azonban most a szülőknek kijáró tisztelettel, fiúi engedelmességgel, Kuroda nem állt kötélnek. Sohasem
