A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-07-01 / 7. szám

29

Másrészt azt, hogy lelkigyakorlataiban igenis sokszor elmélkedik a bűnről.

"A múlt lényünkbe épül; és önmagában is meg kell tisztogatnunk, nem elég a mostani új lendület... Miserere!... Amplius lava me!... (Irgalmazz... Moss tisztábbra engem!)

Az igaz: lehet valami igazság abban a vádban, hogy nem érti teljesen a bűn természetét, nem méri fel súlyosságát, hiszen önmaga is vádolja magát ezzel gyakran. De ugyanakkor az is igaz, hogy ha már vádolta magát, nem élt abban a "tudatlanságban", amit sokan tulajdonítanak neki a Rosszal kapcsolatban.

Az Isteni Miliő c. könyvében hosszan elmélkedik azokról az adottságokról, amelyek kisebbítenek minket: a bukás, a szenvedés, a betegség és főleg a halál. Mindez a "passzivitás" Istentől jön. A hívő keresztény engedelmességgel fogadja. Hiszen az Isten azért váj belénk, azért "zúz össze" minket, hogy helyet készítsen Magának és hogy új emberré formáljon minket.

A szenvedés a szeretet és az Istennel való egyesülés eszköze lehet. Nővérének hosszú szenvedésére utalva írja;

"Ó Margit, nővérem, míg én a világegyetem pozitív erőinek adva magam, bejártam a kontinenseket és tengereket, szenvedélyesen kutatva mindazt, ami fölfelé tör a földről, te mozdulatlanul, ágyban fekve átalakítottad csendben, önmagad mélyén, fénnyé változtattad a föld legsötétebb árnyait. - A Teremtő szemében, mondd, kettőnk közül melyikünk választotta a jobbik részt... ?"

Kinek-kinekfel kell vennie a maga keresztjét és végül is vállalnia kell a legfőbb "passzivitást", a halált, amely a legfőbb tett lehet, hahívőengedelmességgel az Isten kezébe vetjük magunkat. Teilhard ismerte a halál előtt való szorongást, amelyen mindenkinek át kell mennie. Egész fiatalon, a frontról írja unokanővérének:

"... Lényegében ez alkalommal nem forogtam komolyabb veszélyben és nem tettem semmi jelentősei. Talán éppen ezért éreztem erősebben a "halál árnyékát" és azt a félelmetes ajándékot, amelyet a létezéssel kaptunk: elkerülhetetlen közeledés ez egy elkerülhetetlen, érezhető vég felé, - az a helyzet ez, amelyből csak a testi bomlás által jutunk ki... Akkor megértettem, egy kissé jobban, mint eddig, Urunk nagycsütörtöki szorongását. - És világosan láttam az orvoslás módját is, ami mindig változatlan: hittel és szeretettel ráhagyatkozni az isteni jövőre (történésre), amely