A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-07-01 / 7. szám
26 ezt keresi s egyre inkább világosabb lesz számára, hogy ezt a szilárdságot nem az Anyag képviseli, hanem a Szellem, mégpedig a Legfőbb Szellem, a személyes Isten. Minden erre az Omega-pontra van felfüggesztve. "Teljesenfelfüggesztve Reá: ragaszkodásomban, cselekvésemben, - megismerésemben és abban is, amit Tőle szenvedek. Ha Isten megvilágosító kegyelmének fénynyalábja elfordul tőlem, porrá omlók és az éjbe hullok. Teljes és vég nélküli függés: ebbe "merülni", hogy a teljes önátadásban teljesedjem ki, a tisztaság és a hűség útján előre törekedni... Istenem, akitől függök még a vágyamban is, amelyet Tőled kapok... Talán elkerülhetetlen, jó, szükséges az, hogy érezzem tehetetlenségemet; képtelen vagyok akár egy lépést is előremenni önmagámtól, sohase vagyok biztos a következő lépésben... Elfogadni és szeretni teljes tehetetlenségünk érzését. O teremtő, megszilárdító és kitágító Erő, a te egyetemes és mély hatásaidra hagyatkozom, szabadon átadom magam... Isten, az én szilárdságom"! Egyik kiadatlan esszéje végén Teilhard a hit homályáról beszél. A homály érzése nem azt jelenti, hogy ingadozik hitében. ("Soha senki se vélte rólam, hogy kevés volt a hitem", írta egy alkalommal.) "A hit nem jelent látást. Azt hiszem, jobban mint bárki is, a hit homályában járok". S jóval később ismét hangsúlyozza: "Bizonyosságom a reménységből fakad, mert Krisztus már feltámadott. Ez a bizonyosság mindenesetre a "természetfeletti" hitre támaszkodik és a tapasztalati valóságon (a fenomenális renden) túlmutat; innen van az, hogy a természetes síkon a hívő ember is megtapasztalja az emberi állapottal együttjáró szorongásokat". Ki botránkoznék meg ezek olvasásán? Ki merné állítani az ellenkezőjét? • Teilhard-t néha naív optimizmussal vádolják azok, akik félreismerik. Pedig az ő derűlátása hitéből fakad: abból a hitből, amely megingathatatlan ugyan, de amely - mivel nem evidencia - a végtelen Szeretet Szavára támaszkodik és csak reménységben birtokolja azt, amire törekszik.
