A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-07-01 / 7. szám

6 ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK CuAitflUo. &cllLtók,siQ*oS. Óriási kötetre menne, ha valaki összegyűjtené csak a jelen század pápáinak, különféle alkalmakkor, írásban vagy élőszóban kifejezésre juttatott panaszainak, ténymegállapításainak, buzdításainak a szöve­geit, amelyekaközvéleménytbefolyásoló intézmények: a sajtó, moz­gókép, rádió és televízió jelentőségét hangsúlyozzák, visszaéléseiket ostorozzák és katolikus részről való felhasználásukat sürgetik, Aligha találnánk olyan egyházmegyét is, amelynek püspökei, az utóbbi 50 év alatt, ismételten szóvá ne tették volna ugyanezt a kérdést. A II. Vatikáni Zsinat atyái, a liturgiáról és az Egyházról kiadott fönséges oktatásaik mellett a közvélemény befolyásolására annyira hatékony eszközöknek a jelentőségére és helyes felhasználására nézve is le­fektették az Isten akarata szerint való elvi útbaigazításokat. A közvéleményt irányító és az egész társadalom gondolkozását be­folyásolóeszközök jelentőségét röviden így foglalhatjuk össze: éppen mivel, természetük szerint, nem csupán néhány egyedet érnek el, hanem milliókat vonnak állandó hatásuk alá, mindaz erkölcsi jó, mind az erkölcsi rossz előmozdításának legesleghatékonyabb eszközeivé lehetnek aszerint, hogy jó, vagy a rossz előmozdításának a szolgálatába fogjuk-ebeőket. A PÁPÁK ES PÜSPÖKÖK szava nem joggal a pusztába kiáltok sza­vának tunik-e fel, amikor azt kell tapasztalnunk, hogy a figyelmezte­tések, buzdítások ellenére, a katolikusok nagy többsége máig se éb­redt rá a sajtó, a televízió stb. jelentőségére, sőt nagyon gyak­ran a legkisebb mértékben sem védekezik a rossz sajtó, a romboló televízió lélekmérgező hatásai ellen. Pedig hát szándékosan be­kötött szemmel kell annak járnia a mai világban, aki nem ve­szi észre azt a felmérhetetlen lelki rombolást, amelyet az er­kölcstelen sajtó, a testiség szolgálatába állított filmek, a sekélyes, egyoldalúan beállított, a házasságot és általában a nemek viszonyát olcsó élcelődések tárgyává lealacsonyító rádió- és televíziós-műso­rok nap nap után végeznek! Hajdanában, amikor nem rendelkeztünk még a technikának ama nagyszerű teljesítményeivel, amelyek ma úgy hozzátartoznak életünkhöz, mint a levegő, amit belélegzünk, az is- tentelenség és erkölcsi romlottság csak személyről személyre ra­gadt tovább; egy-egy romlott ember mételyezte meg embertársait, ha az illetők időben hátat nem fordítottak nekik. Ma azonban az is­tentagadás, meg a vallásellenes és erkölcstelen életfelfogásterjesz-

Next

/
Thumbnails
Contents