A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-07-01 / 7. szám
2 volt ennek az alapvető keresztény igazságnak. Hirdette és gyakorolta. A szeretetről zengő csodálatos vallomásában ezt mondja: - "Szol- jakbár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom... " jA. civilizáció, melyben élünk, annyira szervezetten gondoskodik bajbajutott embertársainkról, hogy sokszor azt hisszük, fel vagyunk mentve a személyes segítés parancsa alól. "Hiszen annyiféle gyűjtésre adok!" - igazoljuk magunkat. Igen, gyűjtenek árvaházakra, öreg-otthonokra, missziókra. Használt ruhánkat leadjuk. Nem teszünk eleget? Valamikor árvaházak, kórházak, elmegyógyintézetek, szegénygondozók nem voltak és mindenkinek kijuthatott a személyes gondoskodás. A családban éltek az aggok, a betegek, az árva rokonok. Most oly könnyű túladni öreg szüleinken! Szép otthonok gondoskodnak róluk! Hajlandók vagyunk a pénz-áldozatot vállalni! A kórház mennyivel jobban gondját viseli a betegnek, mint a tehetetlen családtagok! Am aki az irgalmasság cselekedeteinek helyét a fizetett alkalmazottak, szakértők és egyesületekben jelö'li meg egyedül, jó volna, ha néhány napot töltene egy árvaházban, néhányat egy elmegyógyintézetben, néhányat egy szegénygondozó egyesületnél. Csodálkozva és mély megrendüléssel tapasztalná az orvosok, ápolók, nevelők, alkalmazottak nagy számának szaktudását, odaadását s mégis szánalommal látná, hogy a betegek, kezeltek, befogadottak nagy száma, bár testi igényekben hiányt nem szenved, mégis milyen magáraha- gyott. Hiányzik a személyes gondoskodás, a baráti kapcsolat, az a megértés és érdeklődés, az a figyelem és együttérzés, amit csak az adhat meg, akinek ideje, lelki többlete és mélységes szeretete van embertársa iránt. Ilyenek mindazok, akik a bajbajutott embertársakkal foglalkoznak? Voltál már beteg? Akkor tudod, mit jelent egy látogatás. Ha lesújtott voltál s valaki szeretettel meghallgatott, hanem is tudott rajtad segíteni, jó volt tudni, hogy nem vagy egyedül a világon. Valaki megérti bajod, együtt érez, talán együtt is szenved veled! y^.hogy városaink lassanként elvesztik színüket, házaik minden egyéni vonás nélkül szürke cementfalakba folynak össze, sokszor mi magunk is elveszítjük személyes érdeklődésünket felebarátaink személyes, egyéni élete és sorsa iránt. Tömegben vonulunk a munkahelyre, csak kezek és lábak mozognak körülöttünk. Annyi az ember! Kinek van kedve, ideje más bajával is törődni? Még ott is, ahol j ólét uralkodik mennyi a magára hagyott embertárs! Egyszer New Yorkból Brooklyn Coney Island nevű tengerpart-
