A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-06-01 / 6. szám
30 puha pázsiton a lőcsfalvi pap zajtalanul lépegetett. Anikó nem vett észre semmit. Egészen megrezzent, mikor rászólt a plébános:- No te kis szimuláns, hogy vagyunk?- Dicsértessék a Jézus Krisztus - pityegte zavartan - most már jól vagyok. Már jövő héten megyek az iskolába, mert nemsokára évvége lesz. A lőcsfalvi pap leült a kis nyugszék mellé a lócára.- Anikó, szereted te a Jézuskát?- Nagyon szeretem.- Ha most idejönne hozzád és kérdezgetne téged, mindig az igazat mondanád neki?- Persze!-Hát most ide hallgass! Én most a Jézuska nevében vagyok itt, nekem is megmondod az igazat, ha kérdezlek? A kislány bizonytalanul pislogott: - Igenis, plébános úr.- Mikor március végén elájultál, emlékszel. Igazában elájultál, vagy csak tetetted magad? Anikó nagy kék szemében olyan hirtelen pottyant ki a könnycsepp, mint mikor napsütéskor az ég sírja el magát hirtelen.- No most ne sírj, hanem felelj a kérdésemre.- Szégyellem megmondani...- Hát ne sz égy éld!- Csak úgy mutatőbul, mert beteg akartam lenni.- S miért akartál beteg lenni?- A Boris miatt...- A Boris miatt? Miért?- Azért, mert ő okosabb, mint én, oszt nem lehettem volna első tanuló az osztályban, mint eddig...- Dehát így még úgy sem leszel, mert annyit mulasztottál, hogy nem bírod behozni...- Most már nem is baj... Mert ha második leszek, mindenki azt fogja mondani: Szegény Anikó biztos első lehetne, csak sokáig beteg volt, hát így nem lehetett... "Egység a szükséges ügyekben, szabadság a vitatható kérdésekben, szeretet minden dologban". (XXIII. János pápa.)
