A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-06-01 / 6. szám

13

JANIS BABSON

VÉGRENDELETE

A tízéves JANIS BABSON megértette, hogyan kell szenvedni, megmutatta nekünk, hogyan kell meghalni.

1961 februárjában egy viharos délutánon Janis utoljára csomagolta össze könyveit az iskolában. Nem törődve iskolatársai tréfáival és játékaival, észrevétlenül surrant ki az iskola kapuján és hazafelé indult. A fehér hó félelmetes akadályt jelentett most számára; erejének utolsócsöppjét is igénybe kellett vennie, alig bírta lábát emelni. Hátában és fejében lüktető fájdalmat érzett. Néhány perccel később öccse, Roddy, felajánlotta izmos vállait, hogy arra támaszkodjék. Alig száz méterre voltak a házuktól, az út mégis mérföldeknek tűnt. Lassan ballagtak hazafelé, megállva minden pár lépés után, hogy Janis levegőt kapjon. Persze megint csak kórházi kezelés következett.

Néhány nappal később ezeket írta Janis a jegyzetfüzetébe; - Itt a kórházban annyira erőt vett rajtam a honvágy, hogy sírni tudnék az én édes jó apám és anyám után. Azt hiszem, soha az életben nem tudnék róluk a legkisebb rosszat sem gondolni, mert most látom