A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-06-01 / 6. szám
II az örök világosságot... Ott... ott... egy... kettő... kezdődik újra a rettenetes számlálás, egészen tizenháromig. Megáll a szívdobogásom a rémülettől, amikor megsejtem, hogy miről van szó. De nem, ez csak lázálom, rémlátás. Mégsem lehetséges, hogy mindez igaz lenne. De nem megy ki a gondolat a fejemből. A vége megegyezik: eddig egy kéz és egy láb távozott az anya- méhbenbűnös módon meggyilkolt gyermekből. De hogy ez a tizenharmadik lenne __ A beteg megint számolni kezd ujjával a falon: egy... kettő... három. .. Menjetek... Önök nem hallják őket? Ott... ott... egy... kettő... Félrehajítja az őt lefogni igyekvő nővéreket. Szerencsére megérkezik az orvos. Egy vérhullámmal kilökődik a gyermek feje. Az orvos gyorsan megállapítja: azonnali műtétre van szükség! - Minden készen áll - mondja a főnöknő. - Mi is számítottunk rá. - Minthogy a háború miatt a nővérek száma is nagyon lecsappant, sokan a tábori kórházakban dolgoznak, gyakran kisegítek a műtőben is. Ma is szükség van rám. A vizsgálat megerősítette megállapításomat. A gyermeket mesterséges beavatkozással szétdarabolták és az anyát is többször megsebesítették. Máris hashártyagyulladása van. Hozzájárult ehhez az órákon keresztül tartó, szinte csillapíthatatlan vérzés, - előreláthatólag reggelre meghal. Értesítik a férjét. A férj nagyon egykedvűen fogadja a dolgot, egész addig, míg meg nem tudja, hogy az eset természetszerűleg bűnügyi eljárást von maga után. Akkor dühöngeni kezd az ügyészekre, akiknek nincs semmi más dolguk, minthogy mások házassága után szaglásszanak, ahelyett, hogy a sajátjukéval törődnének. Még dühöngött és átkozódott, amikor szegény felesége félig kábultan az altatótól ismét számlálni kezd: - Ott... megint jönnek... mind... egy... kettő... öt... hat... hét. Mintha gonosz szellemek kergetnék, úgy rohant el a férfi. A szegény asszony három napon és három éjjelen át kiáltozik és nyög. A legerősebb kábítószerek sem tudnak teljes nyugalmat szerezni neki, vagy hosszabb ideig elfeledtetni vele élményeit. Ismételten látja az anyaméhben meggyilkolt 13 gyermekét, amint jönnek és vádolják, szemrehányásokattesznekneki. Annyira azonban sohasem tért magához, hogy meg lehetne kísérelni bűnbánatra indítását, Istenhez való visszavezetését, hogy eléje lehetne állítani Isten irgalmasságát, jóságát és így meg lehetne szabadítani őt rettenetes gyötrelmétől. Pedig ugyanakkor a haláltól is fél. A nővérek, a többi be
