A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-06-01 / 6. szám

5

Az Üdvözítő Alacoque Szent Margitot választotta ki arra a szerepre, hogy közölje velünk: a Szívet, amelyet lándzsa járt át, nem tisztelhetjük úgy, mint valami ereklyét. El és dobog, vi- szontszeretetre szomjasan vir- raszt, az irgalom balzsamát kínálja a benne bíz óknak a világ végezetéig. A seb Krisztus oldalán nem a halál jele, hanem a feltámadásé és az életé. S hogy a fájdalomban- ami elkerülhetetlen - nem rekedhet meg az ember, mert isteni útmutatás van rá, hogy a szeretet áldozattá tudja magasztos ítani a szenvedést is.

Aki ojtott már rózsaágat, metszett tavaszi gyümölcsfát, tudja: mennyivel elevenebb lesz ott az élet - micsoda felbuzdult nedvkeringés indul meg - mintha eltávolítottak volna valamit, ami a fejlődés útjában állott.

Jézus Szívének tisztelete abban korszerű, hogy régebbi korok sokszor egyoldalú - mert csak a szenvedésbe és a sebekbe meredő - hívő tekintetét feljebb emelte. A rettenetén és megdöbbenésen túlra. A részvevő könnyekbe beleszőtte a Szív vigasztalásának irgalmas balzsamcseppjeit.

Jézus Szívének tisztelete - és ájtatosságai ebben a hónapban jó iskolája annak, hogy belekapcsolódjunk és egész akarati, érzelmi életünkkel ott érezzük magunkat az isteni szeretet örök áramlásában. Eppenkorunkbanlehetne ez a hívő katolikusok döntő életérzése, amikor oly különös hangsúlya van a Krisztusi szónak: Tanulj átok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.