A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-03-01 / 3. szám

16

(Gondolatok a nagyböjtre.)

rá BURÁTOK

Nehéz volna kikutatni, hogy mióta ragadt rá a kartauziakra ez a magyar név; "néma barátok". Az azonban kétségtelen, hogy a név igen találó, mert ezeknek a szigorú életű remete-szerzeteseknek az életében az a legszembeszökőbb és számunkra hátborzongató vonás, hogy sohasem beszélnek. Ha ajkuk szóra nyílik, az csak Isten dicsőítésére történik, közös imádságok és éneklés idején.

Aki járt kartauzi kolostorban, legelőször azon lepődött meg, hogy a szerzetesek, akiket látott, egyáltalában nem voltak ijesztőek. Hanem ellenkezőleg üde, egészséges kinézésű, erőteljes, mosolygó arcú, pirospozsgás emberek! Igen ritka köztük a sápadt, vékony- dongájú "aszkéta". Vagyis nagyon kevés köztük az olyan, amilyennek elképzelniszoktuk ezeket a "kegyetlen önsanyargatásban elaszott" szerzeteseket.

Há tborzongató életmód.

Az viszont igaz, hogy libabőrös lesz az ember, amikor közelebbről ismerkedik meg életmódjukkal. Mindegyikük külön kis házikóban lakik és ott remete módjára éli le életét. Az imádságra, olvasásra, tudományra vagy kézimunkára fordított időn felül megmaradó idejüket a házikóikhoz tartozó, fallal bekerített kis kert-terület művelésére fordítják. Annak a zöldséghozamát beadják a közös "háztartásba". Télen-nyáron, évről évre éjfélkor felkelnek a karimádságra. Ezt közösen végzik a kolostor templomában. Szeptembertől húsvé- tig naponta egyszer, húsvéttól szeptemberig kétszer adnak be nekik, a házikójuk tolóablakán át, egy-egy tálacska sűrű levest. Húst soha nem esznek. Es, amint már említettük: hangjukat csak Isten dicsőítésére szólaltatják meg.

IV. Jenő pápa (1431-47), úgy látszik, szintén megborzongott, amikor a kartauziak szabályai kerültek a kezébe. Mindenesetre mély