A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-05-01 / 5. szám

38 A feszültségek atom-robbanásokhoz vezettek. Az atomok véletlen egyesüléséből alakultak ki az alapvető elemek. Ezek véletlen egye­süléséből - évbilliók után - keletkezett az élet a megfelelő módon le­hűlt bolygókon. Légkör, kozmikus sugarak, változások, az első ál­lati élet, amőbák, halak, madarak, emlősök, emberi állatok, - fej­lődés, kedves fiam, fejlődés.- Kedves bácsikám, kérlekne haragudj, de ezt nem tudom elhinni. Először is te a dolgok kellős közepén kezded, nem pedig a legelején. Másodszor nem tudod megmagyarázni a köd-felhő, vagy a sugarak létezését, a te egész világegyetemed a véletlen müve. Semmi alap­vetőteremtőgondolat sem nyilatkozik meg benne. Minden ok és oko­zat, de értelem nélkül. Ha pedig így van, a következmény sem lehet értelmes. Tehát az is csupán véletlen, hogy Phidias létrehozta az Athena szobrát, vagy Beethoven a kilencedik szimfóniát, Shakespeare művei, agőzgép, a telefon szintén véletlen művei. Ha az egész világ- egyetem értelmetlen, akkor annak részei és értelmetlenek, s ez vo­natkozik a te fejedre is, bácsikám. Más szóval, mindaz, amitte gondolsz, vagy mondasz, teljesen értelmetlen. Ha pedig így van, miért kellene nekem elfogadnom azt? A te gondolkozásmódod szerint nem is fogadhatom el értelmesen, mert egy teljesen véletlenül ala­kuló világban nincs értelem sehol sem. Tehát csak a hit alapján fo­gadhatom el. De az általad leírt, pusztán véletlenül létrejövő fejlő­dést lehetetlen elhinnem. Egyetlen vallás sem követel meg ilyfokú hiszékenységet követőitől. Bácsikám erre nagyon dühös lett. RENDELJE MEG CSER LÁSZLÓ SJ + ÚTKÖZBEN című elméi kedés i füzetéi. A szerzőt nem kell bemutatnunk. Cikkei, tárcái révénOlvasóink már ismerik. Régóta áll az Ige szolgálatában. Mint pap és hithirdető isteni küldetéssel, mint író és költő sajátos hivatástudatból. _ ^ro. j d0Hár. ­"ÚTKÖZBEN'vándorló testvéreinek akar útravalót adni sajátos "életimádságaival"...... Megrendelhető A SZÍV Kiadóhivatalánál.

Next

/
Thumbnails
Contents