A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-05-01 / 5. szám
35 A mentők megérkeztek. Négy álmosképű, zord ember lép a szobába. Oly gyengéden, olyan körültekintés sei teszik a hordágyra, hogy a gyerek föl sem szisszen. Pedig erős fájdalmai vannak. A vére szinte csobogva ömlik. Milyen gyönyörű, milyen félelmetes ez a frissen ömlő fiatal vér! A szűk ajtón, a keskeny folyosón ügy viszik végig hordágyén, hogy egyszer sem koccantják a falnak. A lépcsőn emelik, feltartják. Verejtékeznek, vigyáznak. A mentőkocsiba csúsztatják. Az egyik remeg az erőfeszítéstől. Az Isten áldja meg őket, milyen jó emberek! Egyedül állok az udvaron, a csillagos ég alatt. Autóm lassan siklik a nagy útra és most már nyugodtan gurít hazafelé.- Sikerül-e neki? - kérdezem, ahogy a néptelen út szalagját elnyelik az autó kerekei. Sikerül-e neki életben maradni? S ha él, sikerül-e majd neki az élet? Téged hívott Os Erő, Atya; Testvér-Fiú és Megszentelő Lélek! Vedd kezedbe, hogy merjen és tudjon élni a nekiszabott időben! Amint a szobámba érek az ablakhoz állok. Először a villogó csillagokra nézek és csak lassan engedem tekintetemet lefelé, a villanylámpa alatt ringó ág felé. Egy pillanatra lehunyom szememet. A teljes sötétség után talán jobban látok. Igen, még ott van, ott remeg a fény alatt a magára maradt, remegő falevél... RENDELJE / MEG / 2