A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
35 Száraz levelek zörgése zavarta meg elmélkedésében. Valaki jön. Felnéz, hát a nagyságos apátsági kormányzó úr jött, olyan gondterhelt ábrázattal, mintha nemcsak a lőcsfalvi uradalom gondját, hanem az egész földkerekség baját hordozná a hátán...- Volna egy kis ideje számomra, Atyám? - kérdé.- Már miért ne volna, - feleié a lőcsfalvi pap elöljárójának.- Nézze, Ön bizonyára hallja mostanában a nép ítélkezését, napok óta nem tudok aludni. .A Tihanyi testvérről van szó. Adjon nekem tanácsot, ha tud. Magam sem tudom, mitévő legyek? A lőcsfalvi pap agyán átvillan az összefüggés elmélkedése és elöljárója nagy gondja között. Öntudatlanul a felfedezők mosolya ül ki arcára.- Mi az? Mit mosolyog?- Semmi különös. Csak mondja Főtisztelendőséged tovább a mondanivalóját.- Hát a Tihanyi testvér - folytatta a kormányzó úr - igen megbízható, jó, dolgos, komoly szerzetes... Én jól látom külső elhanyagoltságát, s várom, hogy mint rendünk szent szabályai mondják, alázatos bizalommal kérje tőlem, amire szüksége van; egy pár csizmát, vagy új ruhát, vagy fehérneműt... Hát azt hiszi, hogy kéri? A Borsi testvér szólt nekem ma érdekében. Azt mondja: Tihanyi testvérnek az a véleménye, hogy én lévén a rendház gondviselő atyja, nekem látnom kell, mi hiányzik neki, mire van szüksége - hát kérés nélkül is intézkedhetem. Minek várom, hogy mint egy koldus kéregessen nálam... Viszont, nekem lelki felelősségem is van... Talán emberi szívemre hallgatva, megtenném... De én szeretném, ha lelkileg is haladna... Szeretném megtörni benne ezt a kevélységet... Elvárom, hogy kérje, amint illik és amint a szabály mondja...- Látja, Atyám, - szólal meg a lőcsfalvi pap - ezért mosolyogtam. Mert én is épp ilyesmiről elmélkedek lőcsfalvi bárányaimmal kapcsolatban. Vasárnap épp erről óhajtok prédikálni nekik.- Hogy-hogy?- Hát, hogy azért van köztük oly kevés szentéletű, tökéletes vagy legalábbis tökéletességre törekvő bárány, mert nem kérik a hozzá szükséges kegyelmeket mennyei Atyjuktól, hanem elvárják, hogy a szükséges különös, rendkívüli kegyelem is úgy hulljon rájuk, mint a reggeli harmat a fűre...- Igen, ez a mi nyomorúságunk, - sóhajt a kormányzó úr.- De ez arra is rávilágít - teszi hozzá alattvalója - hogy a látszat mennyire csal. Nagyon jól tudom a falu véleményét.
