A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-03-01 / 3. szám

26 lyamán ezért felmerülhet az ellenvetés: "Ezt másképpen tapasztal­tam önmagámnál", "ezt pedig másképp láttam környezetemben", és így tovább. Ha jellemzésünk minden pontban élethűségre törekedne, akkor az egyes állapotok ábrázolása egy meghatározott ember fejlődé­sét tárná elénkj ebben az esetben azonban már nem bölcseletről, ha­nem történelemről, éspedig az egyén történetéről lenne szó, vagyis életrajzot kellene írnunk. Ez pedig nem a mi feladatunk. Mi inkább típusokat szeretnénk be­mutatni. Ezek soha nem fedik egészen a valóságot, s mégis ha raj­zuk helyes, mindig alkalmazhatók valamiképpen az egyedi esetekre. (Folytatjuk) MEGJELENT CSER LÁSZLÓ SJ ^ ÚTKÖZBEN című elméi kedési füzete. A szerzőt nem kell bemutatnunk. Cikkei, tárcái révénOlvasóink már ismerik. Régóta áll az Ige szolgálatában. Mint pap és hithirdető isteni küldetéssel, mint író és költő sajátos hivatástudatból. "ÚTKÖZBEN’vándorló testvéreinek akar útravalót adni sajátos "életimádságaival"...... Megrendelhető A SZÍV Kiadóhivatalánál.- Ara: I dollár. ­1948-tól küzd az emigráció egysé­ges törekvéseiért: Nagymagyar- országért,magyarságunk és keresz­tény-nemzeti ideáljaink megőrzé- séért,pártatlanul,az otthoni szen­vedéseket átérző szeretet jegyé­ben, óriási áldozatok árán. Állandó g y e r m e kú j sá g g a I , váltakozva divat- és népmű- vésze ti melléklettel az emigráció egyetlen, női irodalmi folyóirata. ÁRA EGY ÉVRE g 3.50 Szerkesztőség és kiadóhivatal: München 13, Postfach 308. Germany

Next

/
Thumbnails
Contents