A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-12-01 / 12. szám
31 kosságok következtében, mint a világháború négy éve elatt a harctéren. A második világháború előtt pedig egy otthoni nőgyógyász, aki ugyancsak jól ismerte a helyzetet, kijelentette, hogy Magyarországon átlag minden második anya gyilkos! Ezt természetesen csak az anyák és a magzatgyilkosságok számának összevetéséből állapította meg, s feltehetjük, hogy az igazság inkább így fest: vannak többszörösen magzatgyilkos anyák és apák, de viszont ennek következtében az anyák és apák többsége mégis mentes ettől a szörnyű bűntől. A vasfüggönyön kívül lévő országokban szintén nagyfokú a magzatgyilkosságok száma, pedig ott a kommunizmus sem meg nem köny- nyíti, sem elő nem segíti a lakosság elnyomásával és a vallásgyakorlás meggátlásával. Minthogy pedig nem áll módunkban a magzatgyilkosságokat elősegítő körülményeket egy csapásra megváltoztatnunk, az ítéletmondás pedig Istent illeti meg, s nem minket, foglalkozzunk inkább azzal a kérdéssel: mit tehetünk a magzatgyilkosságra ösztönző körülmények ellensúlyozását illetőleg? Kétségtelen, hogy a mélyen vallásos ember inkább kész saját életét is feláldozni, mintsem hogy bármiféle súlyos bűnt követne el. Ezt bizonyítja a vértanúk serege. Biztosra vehetjük, hogy a mai időkben is bőven akadnak vértanú lelkületű emberek, akik inkább vállalják az önmegtagadást, vagy a szerényebb életkörülményeket, nélkülözéseket, mintsem hogy súlyos bűnök árán igyekeznének könnyíteni helyzetükön. Sőt még olyanok is akadnak szép számmal, akik életüket is feláldozzák hitükért és erkölcsi elveik követéséért. Ha tehát a statisztikai adatokból és egyéb irányú tapasztalatainkból nyilvánvaló, hogy nagyon sokakból hiányzik ez a vallásos meggyőződés, és a belőle áradó vértanúi lelkűiét, akkor fokozatosabbankell törekednünk arra, hogy mind magunkban, mind másokban elősegítsük a vallásosság öntudatossá tételét és így felvértezzük magunkat és környezetünket is akísértések ellen. Ugyanakkor természetesen azt sem szabad elhanyagolnunk, hogy társadalmi vonalon, a törvényhozás terén, sőt külpolitikai tevékenységgel is előmozdítsuk az áldatlan állapotok mielőbbi megszüntetését, amennyiben módunk van erre. Vallásos meggyőződésünk általános elmélyítésén kívül érdemes különösképpen is megfontolnunk a magzatgyilkosság elvetemültségét és rettenetes voltát. A közvélemény ugyanis igyekszik fátylat borítani erre, sőt nem egyszer még védelmükre is száll a magzatgyilkos anyáknak. Erre vall már az is, hogy a valóságot takargató, szé- pítgető szavakat használ a bűntény leplezésére: mint pl. az abortus, vagy művi elvetélés. Pedig itt gyilkosságról van szó, sőt még nem
