A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-12-01 / 12. szám

2

Az Egyetemes Zsinat a lelkipásztorkodás céljait szolgálja. Mindent Krisztusban akar megújítani. Kezdetét a liturgia megújítása jelzi. A lelkek gondozásának elsőrendű feladatává ezt tette. A Zsinat liturgia-újító tevékenységét nagyszerűen előkészítette a legútőbbi ötven esztendő élénk liturgikus mozgalma.

A liturgia Jézus Krisztus Titokzatos Testének, a Főnek és a tagoknak nyilvános istentisztelete. Általa az Egyház külső ténykedésekkel, érzékelhető jelekkel tiszteli Urunkat, Istenünket - így fejezvénki az isteni hatalom elismerését, imádását és magunk alájarendelt voltát. A liturgikus tevékenység elsősorban és egye* rr

dűl az Ur Jézust illeti meg; az O áldozatát teszi örökéletűvé az Egyház és folytatja, minthogy Benne és Általa Krisztus, az örök Főpap tevékenykedik. A nyilvános istentisztelet a századok folyamán fejlődött ki, új rítusokkal, ceremóniákkal és formulákkal gazdagodott - miután ezeket az

Egyház elismerte és rendszerbe foglalta.

Az istentisztelet külsőségei felettébb fontosak, mert általuk adjuk meg Istennek a köteles tiszteletet, a híveket pedig épp ezek a külsőségek segítik, hogy a szent liturgiát buzgón és áhítattal üljék meg. így az elme magasba emelkedik, a jámborság táphoz jut, a szeretet új erőre kap, a hit növekszik, az egyszerűbbek oktatást nyernek - röviden: megújul a keresztény élet.

De a liturgiának legfőbb eleme belső jellegű. Az istentiszteleten nemcsak testünkkel, hanem lelkűnkkel is jelen vagyunk. A külső tevékenységet az odaadás, az imádat, az alázat és bűnbánat, a hála és szeretet bensőséges leikül eténekkell áthatnia. A kereszténynek mindig "Krisztusban kell élnie, neki magát egészen átadnia, hogy Benne és Általa adas-