A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám
7 ság és védettségvágy formájában... A halálérzés különös hevességgel jelentkezik az ifjúkorban. A halál tragikus módon felfokozza az ifjú életérzést. Ezért a fiatalember hal meg a legkönnyebben. A feltörő élet magából a halálból is egy életmozzanatot teremt... Legkönnyebben felejti el a halált a férfiember. Annyira igénybeveszik az élet közvetlen feladatai, annyira biztos erejében és önállóságában, hogy a halál gondolata könnyen kiszorul tudatából... Az érett embernél aztán a határélményben kristályosodik ki a vég tudata. Ezt a tudatot azonban beledolgozza elszántságába. Mindez teljesebbé, gazdagabbá és komolyabbá teszi az életet. Most minden megváltozik. A vég tudata elemi erővel tör fel és uralma alá veszi az egzisztenciát. Ezt a folyamatot így írhatnánk le; Mindenekelőtt a múlandóság érzése vesz erőt rajtunk. Áttekintettük az emberi élet lehetőségeit, amit megvalósíthatunk, s amit az élet adhat. Eltűnik ezáltal az egzisztenciából a "végtelenség", illetőleg az állandóan-tovább-haladás mozzanata. Megszűnik a várakozás. Egyre kevesebbet várunk az élettől, s egyre inkább felerősödik bennünk a múlandóság érzése. A várakozás azelőtt kitágította, míg most a lehetőségek birtoklása leszűkíti az időt. Egyre erősebb a benyomás, hogy a dolgok véget érnek: a mai nap, ez a hét, az évszak, az esztendő. Megszokottak már a dolgok. A ma megismétli a tegnap tetteit, és a ma élménye ugyanaz, mint a tegnapé volt. Az élet egyre gyorsabban rohan, az idő összezsugorodik. A vég más szempontból is jelentkezik az öregedő ember tudatában. A történések megváltoznak, illetőleg másképpen éljük meg már az eseményeket, mert minden egyre jelentéktelenebbé válik számunkra. Nem történik kevesebb dolog, nem veszítenek értékükből az események, hanem egyre kevésbé töltik ki élményvilágunkat. Az öregedő embert már nem ragadják meg annyira a dolgok. Semmit sem vesz már túl komolyan. Nem a felelősség vész el, hanem a lélek önkénytelen lángolása. Ezért felejti el az öregedő ember oly könnyen a közelmúltat, míg a távolabbi múlt története növekvő jelentőséghez jut tudatában. 3 Sok mindent hozzátehetnénk még e válság rajzához. Az eddigi gondolatok azonban elégségesen jellemezték már ■ lényeges vonásait. A válság, tudjuk, a dolgok múlandóságában és elszegényesedésében áll. A krízis helyes megoldása: mindezzel szembenézni, és a bennük megnyilvánuló vé
