A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám
4 a Szentlélek kegyelmei valóban a Szentlélek templomávászenteljék életünket. Számtalan példáját láttuk a megalkuvásnak, a hittagadásnak kó'rü- löttünk.Kísértéseit magunk is átéltük. Vigyázzunk, hogy kényelmes, névleges keresztény magatartással bele ne kerüljünk abba a lagymatag állapotba, mely nem lesz elég biztosítékunk a helytállásra, ha kísértésekés üldözések toppannak szembe velünk. Csak az hű Istenhez, aki mindig, minden körülmény között hűséges. A nagy megpróbáltatások idejének vértanú tömege nagy biztatás számunkra, de az ugyanilyen idők számtalan hittagadójának szomorú árulása döbbentsen meg bennünket. Csak Isten ereje, ez az isteni Többlet képesít bennünket a biztos hűségre. Csak ha szenvedni is tudunk az Igazságért, vagyunk az Isten fiai. ISTENTISZTELET PAP NÉLKÜL Egy dél-amerikai püspök leveléből idézzük a következő sorokat: ..."Egyházmegyém 400.000 főnyi hívőseregének nagy többsége kis falvakban él. Mivel csak 7000 hívőmre jut egy-egy papom, a legtöbb faluban csak havonta egyszer juthatnak szentmiséhez, sőt a nagyon távol fekvő, vagy kisebb lélekszámú falvak évente csak kétszer-háromszor kerülhetnek sorra. Éppen emiatt a lehetetlen helyzet miatt támadt bennem az a gondolat, hogy ezekben a mostohasorsú falvakban olyan vasárnapi Isten-tiszteletet kísérlek meg, amelyet a világi férfiak bonyolítanak le. A múlt évben 65 faluban szerveztük meg őket. Az Isten-tisztelet részei nagyjából ezek: két részletet olvasnak fel a Szentírásból, azután felolvassák azt a magyarázatot, amelyet én készítek el ezekhez a szövegrészekhez, és amelyet sokszorosítva el juttatok hozzájuk, azután egy litánia következik különféle könyörgésekkel, valairii szent ének, azután néhány percet csendben töltenek el, az egyéni imádságok elvégzésére, végül a Miatyánk és a Hiszekegy és befejezésül megint egy ének..." A levélhez két megjegyzésünk van: Az első az, hogy a püspöknek ez a kényszermegoldása a vasárnapi szentmise pótlására, annyira bevált, hogy egymásután veszik át más egyházmegyék is, ahol a hívek a paphiány folytán, hasonló helyzetben vannak. A másik megjegyzés inkább egy mélyen átérzett megszégyenülés: nálunk vasárnaponkint a legtöbb városi plébánián 5-6 mise közt válogathatunk, és még nagyobb községek plébániatemplomában is 2-3 szentmisét mutatnak be. Esmégis hányán, de hányán vagyunk, akik minden legkisebb okból, vagy akárhányszor ok nélkül is, elmulasztjuk a szentmisét!