A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
37 nagyobbaktól elvárunk, mert ők már érettebbek és több a tapasztalatuk. Ezakülső, mások által a gyermekre kényszerített fegyelem a szülők és nevelők segítségével a serdülő korban önfegyelemmé alakul át. Téves és helytelen az a nevelési módszer, amelyik nem segíti elő ezt az átmenetet a külső és mások által kényszerített fegyelemről, a benső, önfegyelemre. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a 16-17 éves fiataloknak saját maguknak kell a helyes magatartást alkalmazniuk, nem pedig külső kényszer hatására. Ha így tekintjük a fegyelmet, akkor könnyebb lesz megérteni a fegyelem természetét, és azt is, hogy miért van annyi változata. Beszélünk fizikai, értelmi és erkölcsi fegyelemről. Mind a három más területen igyekszik viselkedésünket befolyásolni. A különböző testgyakorlatok testi erőinket, izmainkat fejlesztik. A tanítás az értelem kiművelésére törekszik. Míg a jótanácsok, meggyőzés, intés, esetleg büntetés az erkölcsi életünket igyekszik irányítani. Rendszerint erre az erkölcsi fegyelemre gondolunk, amikor egyszerűen fegyelemről beszélünk és ösztönvilágunk fegyelmezését és viselkedésünk megreformálását értjük alatta. Ez az erkölcsi fegyelem segíti elő a fejlődő fiatalt, hogy megfelelő módon beilleszkedjék a felnőttek világába. S ez a fajta fegyelem van leginkább kapcsolatban az önfegyelemmel és az akaraterővel. Szülők és nevelők részére igen fontos, hogy észrevegyék a fegyelemkülönböző változatait, és hogy ezek mind különböző területen hivatottak viselkedésünket szabályozni. A kiskorúaknál alkalmazott külső fegyelem elengedhetetlen feltétele és alapjaakésőbbi önfegyelemnek. Éppen ezért azok, akik gyermeküknek kicsi korában mindent megengednek és minden vágyát teljesítik, elmulasztják a lényeges lépést, hogy komoly alapot teremtsenek a későbbi korban elvárt önfegyelemnek. A szülők engedékenységének a következménye lehet, hogy a serdülő fiatal engedetlen lesz és képtelen lesz uralkodni érzései és vágyai felett. Az ilyen fiatalok rendszerint állandó harcban lesznek szüleikkel, tanítóikkal, és esetleg a rendőrséggel. Képtelenek lesznek komolyan és figyelmesen tanulni. Ehelyett álomvilágban, ábrándok között fognak élni és roppant könnyen befolyásolhatok lesznek. Az önmagát fegyelmezni képtelen kamasz vagy bakfis leány állandóan panaszkodni fog, boldogtalan lesz, képtelen kitartóan dolgozni, sok aggodalomra ad okot és szüleinek, nevelőinek állandó keresztje lesz.