A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1-2. szám

45

nyos könyvekben csendesen meghúzódó állítást, hogy ez a rengeteg népség messze keleten mind rokonunk, gyönyörűnek, hatalmasnak, vigasztalónak találtuk az egyesülést s ripsz-ropsz meg is csinálnánk, ha 100- 150 esztendeig élnének még azok, akik akarják és a szívük e hosszú idő alatt mindig ugyanazon indulatoktól hevülne. De hol lesz csak tíz év múlva is a mai düh, elkeseredés, bosszúvágy? Ki mondja meg, hogy nem pontosan angol-láz forralja-e akkor a vért az erekben? - Aztán... azok a vastag tatár meg kínai koponyák nem egészen úgy értelmezik az atya- fiságot, meg a hatalmat, ahogy a turáni eszme követelné. A tatárokat már megtapasztaltuk. Sőt a törököket is. Vajon a kínaiak talán egy nagy népmozgalom esetén pápaszemet fognak feltenni és megvizsgáljákar- cunkon az atyafi vonásokat, mielőtt karóba húznának? • Urak,urak, nem próbálnánk meg először saját édes földműves testvéreinket meggyőzni az atyafiságról? Vagy ővelük már rendben vagyunk?

E harcos cikk e szavakkal fejeződik be: ... "nyújtsa fel az ujját, aki kész szőrcsuhátölteni és Krisztust hirdetni a turáni testvéreknek. Csináljunk keleti missziós papnevelő iskolát. Ez komoly dolog, ez kezdet. Minden más - turáni láz."

A demokraták sem lettek kedvesebbek az új időben A SZÍV és munkásai számára. Keserűen vágják oda nekik, hogy 1920-ban siratják a jogrend elveszítését. Bezzeg 1918 és 1919-ben nem buzgólkodtak azon, hogy az őszi forradalom után a jogrend hamarosan visszataláljon hozzánk. Sóhajuk csak a magyar viszonyokra néz, nem küldenek figyelmeztetéseket olasz társaiknak, akik a zavaros helyzetet hazájukban nem megszüntetni akarják, hanem inkább növelik.

Nem mellőzhetjük még azt a kis figyelmeztetést, amelynek címe; "Vigyázat!" A forradalom utáni idők jellemző kérdése vetődik itt fel és kap bölcs feleletet.

"Nála voltam. Láttam mindent. Az életemet ismegmentette a vörösök elől. Papokat rejtegetett magánál. Akkor, mert ismertem becsületességét, én magam ajánlottam, hogy maradjon helyén, fogadja el a direktóriumi elnökséget. Megtette. A közjónak rengeteg szolgálatot tett. Aki nem is- merte őt, nagy ellenségévé válhatott. Beleköthettek volna így sokan egyik-másik szavába, tettébe. De én ismertem őt. Tudtam, mit ésmiért tesz... Voltak-e ilyenek? Sokan! Vigyázzunk a gonosz rágalmazókra! A törvénykezés még jobban vigyázzon!"

Az új időkben is megmaradt A SZÍV legfőbb erénye. Közel volt a mindennapi élethez. Nem a népszerűséget kereste, hanem a józan ítélőképességet fejlesztette keresztény olvasóiban. Forradalmak ide-