A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-10-01 / 10. szám

17

telenül is komolyan veszem őket, - vagyis visszamosolygok. De egy- bennagy hálát is érzek a két "ismerős" iránt, mert segítettek elkezdeni ezt a nehéz beszélgetést.- Frau Szekszárdi, hol vették ezeket a gyönyörű magyar holmikat?- Tavaly Magyarországon voltam és az anyósomtól kaptam.

Amíg az útját beszéli, hogy mi mindent hozott, meg hogy milyen kedvesek voltak hozzá Magyarországon és a határon, én gyorsan kiszámítom, hogy kb. másfél éve volt mindez. A krízis viszont két hete tört ki. De hol kezdődött? - ez az én nagy kérdésem, mert én nem hiszek "kéthetes házassági krízisekben". A lélek, a szerelem tulajdonképpeni gazdája, hihetetlenül erős. Pillanat alatt ki nem alszik. Mikor, hol érte az első csalódás ezt a 25 éves, csinos fiatal- asszonyt, aki talán soha többé nem mondja ki se büszkén, se fájdalmasan, hogy "mein Mann ist ein Ungar".

Nem tudom, hogyan jött az átmenet a beszélgetésben, egyszerre csak az-asszony hangja ébresztett fel ebből az otthoni idillből, amint házasságuk történetét mondja. Nem készülhetett rá, fél órával en- nekelőtte tudta meg, hogy jövök, mégis olyan szabatos, súlyos tőmondatokban beszélte el saját életét egy magyar férfivel, mintha másét olvasná fel egy újságból fátyolos, részvétteljes hangon:- Se többet, se kevesebbet nem akartam négy évvel ezelőtt, mint bármely nő a világon, ha férjhez megy, vagyis feleség, anya és háziasszony lenni, családban otthon lenni, s oda férjemet mindig ha- zavámi.

Itt cigarettára gyújtott, pedig az ajka már úgyis elkékült, ahogy beszédbekezdett. Pár hónapja dohányzik csak, igaz, napi harmincat, de azonnal abbahagyja, ha majd újra megnyugszik, - mondta közbe- vetőleg és bocsánatkérően.- Házasságkötésünk után majdnem pontosan egy évre született a kislányunk. Én voltam az egyetlen anya a szülőotthonban, aki egy szál virágot sem kapott a férjétől. Ez nemcsak fájt, de szégyelltem is a többiek előtt. Mégis igyekeztem elfelejteni, s ebben segített újszülött kislányom feletti anyai örömem.- A gyerekkocsi mintha megváltoztatta volna lakásunk képét. Kezdtem igazán örülni a szőnyegtől a csillárig mindennek. Az üzletből siettem haza, mert várt a kislányom. Én meg vártam a férjemet, hogy együtt örüljünk a kicsinek, de hányszor nem jött! Lefektettem a gyereket, nem jött. Szenet hoztam fel a pincéből - akkor még nem