A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 9. szám
39 részt, hogy a gyermek nem elég érett ahhoz, hogy megértse és felfogja minden esetben a szülők parancsainak okát és célját. A második el v: a gyermeknövekedésével, változnak a fegyelmezés módszerei is, a gyermek korának megfelelően. Sokszor a szülők, vagy akiknek feladata a fegyelmezés, azonosítják afegyelmet a büntetés sei, vagy nem látnak mást afegyelmezés- ben, mint idomítást. Sokszor felmerül a kérdés szülők és nevelők között: vajon egyformán szükség van-e a fegyelmezésre és fegyelemre a kicsi gyermeknek és a serdülő fiatalnak? Főleg azok teszik fel ezt a kérdést, akik azonosítják a fegyelmezést abüntetéssel. Azt gondolják ugyanis, hogy a serdülő fiatal kinőtt már abból a korból, hogy neki parancsolgassanak és elvárják tőle, hogy "felnőtt" módjára viselkedjék. A kisgyermekre egyszerűen ráparancsol az ember, mint mondják, és így kényszerítik, hogy a szülői parancsnak vagy a társadalmi szokásoknak engedelmeskedjék. A nagyobbaktól "többet várnak", "több esze lehetne", és hasonló okokat hoznak fel, hogy miért kellene helyesen viselkedniök. Akik így gondolkoznak, annyiban igazuk van, hogy a gyermek fejlődésével a fegyelmezés módszereinek és változniuk kell agyermek korának megfelelően. De téves az a felfogás, hogy felnőtt, vagy serdülő korban nincs szükség fegyelmezésre. Csak olyan valaki gondolhatná ezt, akinek nincs fogalma a fegyelem és a fegyelmezés céljáról. Nincs olyan pillanat életünkben, amikor ne lenne szükség valamilyen alakban a fegyelmezésre. Fegyelmezés tereli helyes irányba és szorítja megfelelő korlátok közé viselkedésünket meg magatartásunkat adott helyzetekben. Magatartásunknak és viselkedésünknek pedig bizonyos józan e rkö 1 c s i alapelvekhez és társadalmi szokásokhoz kell igazodnia. Mindez lehetetlen fegyelmezés, önfegyelem nélkül. Fegyelem híján, társadalmi kapcsolataink-főleg a szülők és gyermekek közötti viszony - magatartásunk, törekvéseink, egész személyiségünk, hamarosan csorbát szenvedne. Az igazi szabadságnak titka és elengedhetetlen feltétele a legszigorúbb fegyelem. Gondoljunk csak az idegbetegre, akiről azt szoktuk mondani, hogy kényszer hatása alatt van - vagyis nem szabad, mert képtelen ösztöneit és viselkedését a megfelelő korlátok közé szorítani. Képtelen fegyelmezni magát. Ez is megvilágítja a fegyelem és az igazi szabadság együvé tartozását.
