A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-09-01 / 9. szám

ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK

9

KERESZTENVSEG ES KENVELEM

XXIII. János pápa így mondotta szociális enciklikájában: "Boldog emlékű XII. Pius pápa helyesen állapította meg, hogy a mi korunk jellegzetes ismertetőjegye, hogy míg a tudomány és művészet terén felmérhetetlen haladást tettünk, addig ember-méltóságunk tudatát szinte elvesztettük. Ennek a kornak ugyanis félelmetes teljesítménye, hogy míg a természetet illetően gigászi vállalkozásokba kezdtünk, a természet- feletti és örök értékek szemszögéből sokszor csak sötétségben botorkálunk". ("Mater et Magistra" enciklika.) A fentiek következménye azután, hogy "Napjainkban széltében-hos szában megesik, amita Zsoltáros annak idején a hamis bálványok imádóiról mondott: hogy ti. az ember - tevékenysége lázában - szinte megfeledkezik önmagáról és csak alkotásait csodálja, mondhatnánk isteníti; aranyat, ezüstöt bálványoz, pedig mindez csak két keze munkája" (Mater etMagistra.)

Valahányszor az ember Istent elhagyja, mindig bálványokhoz fordul. Az új misztika is, melyről annyit hallhatunk: a nemzetet, a népet, az államot bálványozó

misztika, a kapitalizmus, a kommunizmus, a társadalmi osztályok mítosza. Magát a technikai haladást is bálványozzuk, míg végül az dönti majd elviselhetetlen rabszolgaságba az embert. A technikai haladást, melyet a boldogság forrásának, az ember és az élet végső céljának tekintenek, már XII. Pius "mindenható mítosznak" nevezte. S így lesz az ember önmaga kínzója; Börtönt épített magának, mely szelleme számára szúkreszabottnakbizonyult - innét a ma emberének kínzóbizonytalansága, ideges aggodalma és rettegése. Lelép az ember méltóságának magasából s amennyivel távolodik Istentől, annyival kerül közelebb az állati színvonalhoz. Az anyagelvű optimizmus borzalmas pesszimizmusba torkollik. Mindebből nincs más Megváltónk, mint Aki már egyszer eljött s el is fog jönni az emberiség megítélésére a világ végén. Hacsak el nem fogadjuk a keresztény realizmust - amint azt az Evangélium s az Egyház elénk tárja - nem juthatunk el az igazi humanizmusra. Mert csak az a humanizmus igazi, mely megtanít bennünket remélnimind- azt, amit az eljövendő időkben Krisztusról remélhetünk - és