A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1-2. szám
37 ja kifogástalannak. Máskor pedig arra hivatkozik, hogy egyes zsidók baloldali szervezetekben a kereszténység és a vallásosság ellen durva és könnyelmű támadásokat intéznek. Sőt úgy hiszi, mintha ezek a durvaságok éppen az ismertebb baloldali zsidók ösztönzésére hatalmasodtak volna el. Egyes esetekben ezt az utóbbi vádatpontosabb részletezéssel is hangsúlyozza. A SZÍV harca ez időkben ugyanis a legerősebben és legkeserubb hangon a demokraták ellen irányul. E demokratákon itt is a magyar szociáldemokrata irányzatot kell értenünk. A SZÍV szemrehányásai és érvelései különféle formában lépnek elő. Néha nem több az egész mint az egyházi irányzat ellenkezése a szociáldemokráciával szemben, mert e politikai párt hivatalosan közömbös, valójában ellenséges indulatot táplál a keresztény hit, főleg a katolikus Egyház iránt. Annyira általánosak ezek az érvelések, hogy sokszor látszik rajtuk, német vagy más idegen lapokból vettek át cikkeket, amelyeket érdekesnek és hatásosnak találtak. Külön a magyar szocialistáknak szól itt-ott az a megjegyzés, hogy vezetőik a gazdag nagyiparos réteggel könnyen megértik egymást, de az önálló kisebb magyar vállalatok ellen állást foglalnak. Elvüknél fogva nemcsak közömbösek, hanem rosszindulatúakazontörekvés ellen, hogy az egyszerű önálló magyar réteg anyagilag megerősödjön. Vannak aztán panaszok, amelyek nyütan a szociáldemokrácia zsidó vezetősége ellen szólalnak fel azon érvekalapján, hogy a durva vallásellenesség e vezetők rovására írandó. A legkeményebb írás a Népszavának "Messiás" c. cikkéről szól. E cikk miatt Polónyi Géza képviselő akkoriban kérdést intézett a miniszterelnökhöz. Felolvasta a cikket s olyan felháborodást váltottki vele a képviselők között, hogy a ház különféle oldaláról hangzottak el elkeseredett megjegyzések a káromkodó jelleg miatt. Polónyi szerint a cikk nem más, mint Krisztus és az egyházfők gyalázása, keresztényüldözés. S ezt a kereszténygyalázó cikket - mondotta Polónyi - olyan férfiú írta a Népszava szerkesztőségében, aki frontszolgálattól mentesen harcolhatott a kereszténység ellen. Wekerle miniszterelnök elismerte, hogy a cikk valóban botrányos s emiatt a Népszava ellen bírói eljárást indítottak. A SZÍV e tényeket előadja s utána jönnek megjegyzései, pontos rendben felsorolva. "Az első. A demokraták több, mint kétharmada keresztény. Hogy lehetnek annyira kivetkőzve az önérzetből, hogy - a honatyák nyelvén szólva • ily gyalázatos, aljas, szégyentel i, botrányos vállalkozásbavezé- rekül maguk felett megtűrnek az egész ország előtt kompromittál t egyé- niségeket?Hát ennyireönállótlanok, gyávák, gondolkozni és ítélni, tenni szabadon nem tudók a magyar demokraták? Ellenfeleink ők, de így is