A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
34 tette, hiszen a homloka forrón lüktetett. A látogatók egyre gyakrabban jöttek, de most már nem igen beszélt nekik. Tudták; Tuanilló nem sokára meg fog halni. 0 is tudta s ha ketten voltak Jóséval, imádkozni szoktak. Juanilló legalább öt évvel idősebb volt Jósénál. Mégis nagyon jó barátok lettek. Talán a legjobbak. Alkonyaikor nagyon rosszul lett a kadét. Jósét magához vonta s fülébe súgta:- Azt hiszem, még ma meghalok... Imádkozzuk a rózsafüzért. Te hangosan, én meg veled suttogom majd. Elkezdték az imát halkan, hogy ne zavarják a többi betegeket. Nem zavarták őket. Innen is, onnan is hallatszott sóhajszerüen egy-egy imafoszlány: ... áldott vagy te az asszonyok között... ... Asszonyunk, Szúz Mária... Nem múlt el öt perc, az egész kórterem imádkozott. Es akkor hirtelen felnyílt az ajtó. Pótágyat hoztak be. Ki tudja, hányadikat már! Egy új... Senki sem lepődött meg. Ez igazán nem ritkaság! Juanillóágyát idébb húzták, szomszédjáét odábbtolták s az új ágyat, betegével együtt közéjük ékelték. Jósénak feltűit, hogy Palomár százados is itt van, és hosszan beszélget az ápolónőkkel. Tán tiszt a beteg? Odanézett. És ekkor... ismerősnek tűit fel az arc! De sehogy sem tudott visszaemlékezni. Hisz ez fiatal! Vele egyidős lehet! Az arca össze-vissza karcolva. Ki lehet? A beteg felnyitotta szemeit és Jósé abban a pillanatban megismerte! Mánuel volt, Mánuel! A százados hozzálépett;- Fiam, maradj itt, míg szabad vagy. Amint felnyitja szemeit, jelentsd!- Százados úr. Öntudatnál van. Én ismerem.- Ismered?- Akkor figyelj! A tiszt leült az ágy szélére.- Ne félj, mondta Mánuelnek. - A sebesülteket ápoljuk akkor is, ha ellenségek! Ellenségek? - rezdült össze Jósé. A tiszt folytatta:- Felelj őszintén és nyugodtan kérdéseimre: Ki küldött téged a várba?- Az ostromló csapatból küldtek. - Kivel jöttél? - Garrakatona- elvtárssal. - O hol van? - Úgy láttam, agyonlőtték. - Jól láttad.
