A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
15 azonban új jelentőséghez jut. A nevelőnek most tapasztalatokat kell továbbadniajmeg kell mondania az ifjúnak; a dolgok így és így állnak, az események így és így játszódnak le, mindezzel számolnod kell. A nevelő szava természetesen nem pótolja a személyes tapasztalatot. Mindenkinek végig kell csinálnia - a régi mondás szerint - saját butaságait. Valódi erkölcsi kötelességet jelent az ifjú számára, hogy felhasználja ezeket a tapasztalatokat. Ezen a ponton ismét felfedezhetünk egy dialektikus kapcsolatot két ellentétes tényező között. Az életbátorság és az új valóságok felé törő merészség összekapcsolódik az adott helyzetben való tájékozódással és az idegen tapasztalatok felhasználásával. Mindez nem nyárspolgárságot, unalmas középszerűséget jelent. E magatartásban az élet ingatag egyensúlyát valósítja meg az ifjú saját lelkivilágában. Arisztotelész "mesotes"-nek nevezte mindezt, a középút, a mértéktartás magatartásának. A görög népet igazán nem nevezhetjük középszerűnek. A szenvedély és a veszélyezettség legmagasabb fokán állott egész történelmében. Biztos ösztöne annál sürgetőbben követelte tőle- a nagy "sophrosyne", a lelki szerénység megvalósítását, hogy így biztosan járhasson szenvedélyeinek szakadékai között. Sok mindenben ezt meg is valósította a görög nép, - és magatartásával hatalmas dolgokat alkotott - kivéve a végső, a legfontosabb ponton. Nem szabad elfelejtenünk, bármennyire csodálattal adózunk is a görög népnek, hogy nem sikerült egységes államot teremtenie. Sorsuk legnagyobb feladatát nem tudták megvalósítani. Életük egészében nem találták meg a mértéket. Ezért kellett a macedón, később pedig a római igát magukra venniök. Ezen a példán látjuk, hogy milyen komoly dolog az, amiről beszéltünk; magunkra vállalni a személyes életet, sorsot és alkotást, de ugyanakkor felhasználni mások tapasztalatait. Ezt mindaddig folytatnunk kell, amíg lassanként elég erőssé válik személyes tapasztalatunk, hogy életünket hordozhassa. Itt még egyszer rá kell mutatnunk jelen korunk nagy veszélyére. Az egyik oldalon a totalitarizmus kioltja az emberi kezdeményezést, a másik oldalon egy vad tagadás, a bizonytalanságból származó lázadás küzd minden hagyomány ellen. A totalitarizmus és az anarchia voltaképpen ugyanannak a veszélynek két oldalát képezi. "A jókedv a felebarát iránti állandó szeretetből és az Isten iránti hálából fakad". (P. Scheuer)
