A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-07-01 / 7. szám
23 lendület vezet. A játék egy önmagába visszatérő, az életet szabadon kifejlesztő tevékenység; az egzisztenciát értelmező és egyben rajta uralkodó szimbólum; a gyermeki világ egységét megteremtő ceremónia. Fontos dolgokat kellene még a játékról elmondanunk. Hangsúlyoznunk kell, hogy mennyi mindent elronthat az a felnőtt, aki már elfelejtett játszani. A legnagyobb veszély abban áll, hogy a gyermek játékát külső célkitűzések alá rendeli és racionálissá teszi. Hibás például az ügyesség kifejlesztése, vagy pedig a hivatáselőkészület szolgálatába állított játék. (Például: a "technikus" játékszer... )* Szabad teret kell teremtenie a nevelőnek a gyermek spontán tevékenysége számára. Montessori Mária, a nagy nevelőnő igen szép példát mutat erre. Aző alapelvei szerint vezetett iskola látogatója mély benyomást szerez magának, hogy miként lehet kifejleszteni a gyermekben a teremtő adottságokat. A gyermeknevelés soha nem fajulhat "gyermekidom ítássá". Segítenünk kell inkább a gyermeket, hogy saját életlendületét megtalálja és önbizalmát megalapozza. Lassan kell csak lebontania a nevelőnek a gyermekéletet körülvevő védőburkot. így megmarad majd a gyermekben a védettség tudata, egyszersmind előkészül a pillanatra, amikor majd védett környezetét elhagyja. A központi erkölcsi értékek (igazságszeretet, becsületesség, hűség, bátorság, felelősségtudat) teszik ki a "jellemet". Legtöbbször éppen ezeket a személyi értékeket hanyagolja el a nevelés. Pedig az ifjúnak a jellemértékekre lesz majd leginkább szüksége. Érzi, hogy rájuk szorul, és mégis legszívesebben kitérne követelményeik elől. A személyiség központi értékei ezek. Általuk épül fel az erkölcsös ember, s éppen azért megvalósításuk komoly önlegyőzésbe kerül. Az átlagos nevelő a "legkisebb ellenállás" útját járja. Kényelmetlennek találja a központi jellemértékek kifejlesztését. Hajlamos arra, hogy elvegye neveltje kedvét ezektől az értékektől, s helyettük inkább jóravalóságot, feddhetetlenséget, szófogadást és hasonlókat kíván. * Rá kel I mutatnunk a ma annyira divatos "gyermekművészet'' ál tál okozott károkra. Kiállítások, kiadványok és versenyek tudatossá teszik a gyermekben saját tevékenységét. A gyermeki foglalkozás a játékösztön öntudatlan és spontán megnyilatkozása, s annak is kell maradnia. Legtöbbször nem a gyermek javát akarják szolgálni mindezzel, hanem új területet akarnak megnyitni a felnőttek "szaktudományoskodása" számára.
