A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-06-01 / 6. szám
43 a folyók számáról, hosszúságáról, tengereinek kiterjedéséről, mélységéről. Senki se ismerte még csak megközelítőleg se a hegyek számát, magasságát, pontos fekvésüket, belsejüket. Jó pár évezred szorgos munkájába került, míg végre elkészült a földgolyóbis teljes térképe (még így is vannak kevésbé ismert foltok a térképen). Ennek a kitartó kutatásnak köszönhetjük, hogy ma már többé-kevésbé egységes fogalmunk van Utas-voltunkról, az utazás eszközeiről, körülményeiről. Tudjuk miféle, mekkora csillagkocsi visz bennünket... ... az ismeretlenbe... a semmibe. Ezt tudománynak hívják a tapasztalt, nagytudású utasok. Mert mi más a tudomány, ha nem az utasok véget nem érő beszélgetése? Expedíciója a véget nem érni akaró furcsautazás mibenlétének felderítésére. Okos eszmecsere, a tapasztalatok összegyűjtése, csoportosítása, mérlegelése és hasznosítása a jelen és a jövő számára. Ma már mikroszkóppal nézzük, elemezzük a csillaghajó minden porcikáját, berendezését. Szétszedjük, analizáljuk, felbontjuk részeire, aztán újra összerakjuk. Játszunk vele, halálos komolyan, akárcsak a gyerek a játék vonattal. Ismerjük füveit, fáit, állatait, éghajlatát. S mivel roppant kiterjedése van, utakkal, lóval, öszvérrel, hajókkal, kocsikkal, vonatokkal, repülőkkel, újabban meg rakétákkal próbáljuk összekapcsolni a messze tájakat... Most már aránylag könnyű áttekinteni a "kocsit". Ma már könnyebben tájékozódunk kényelmes űrhajónkon, mint nagyapáink. Majd meg a külső világra vetettük magunkat. A fölöttünk ragyogó csillagokra, a napra, a holdra, meteorokra. A csillagkocsi ablakából látható világra. Nem győztünk betelni szépségével. Évezredekig csak néztük, bámultuk. Babonás tisztelettel, félős izgalommal, vad sóvárgással, érzelmes sóhajtásokkal. Egyik ámulatból a másikba estünk. Újabbnál-újabb csoda tárult fel előttünk. Az ablakhoz tapadt szemmel ittuk magunkba a távoli világ igézetét. Most meg távcsövekkel nézzük, vizsgáljuk a külvilág minden megmozdulását, minden változását. Furfangos találékonysággal próbáljuk megfejteni a min- denség titkát; spektrálanalízissel bontjuk fel a csillagok fénycsóváját, elektrongépekkel, finom műszerekkel kutatunk ismeretlen elemek, színek, hangok után. Olyanok vagyunk, mint a gyerek, aki először megy vonaton az apjával. Minden új neki: a vonat, az emberek, a sebes mozgás, az elmaradó fák, tehenek, a folyóvölgyek, a tenger, a kint elömlő napsugár, a városok zajgása, az autók, vonatok tömkelegé. Egyre néz, egyre bámul, egyre kérdez: mi ez? hova megy? hány méter a hegy? hova megy ez a folyó? honnan jön ez a gyorsvonat? hová megy a sok ember? milyen messze van innen a tenger?
