A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-06-01 / 6. szám
26 sák a kocsmából, takargassák egyéb hibáikat, mentegessék viselkedésüket, vagy haragra lobbanjanak életmódjuk miatt. Mindezzel csak megnehezítenék az alkoholista számára agy ógyulást. Visz ont ha hagyják, hogy az alkoholista minél keservesebben érezze saját viselkedésének következményeit, mégha az bebörtönzést vagy ideiglenes különélést is von maga után, ezzel meggyorsíthatják a várva-vártpillanat elérkezését, amikor végre felismeri az alkoholizmus mibenlétét és belátja, hogy teljesen szakítania kell az ivással.Nem szeretet- lenség jele ez a látszólagos közönyösség a józan házastárs részéről, hanem a leghelyesebb eljárás, amit a cél elérése érdekében tehet. Ugyanakkor pedig az alkoholistától való anyagi és érzelmi függetlení- tés lehetővé teszi a családtagok számára a normális életet, még akkor is, ha éveken keresztül kell várniuk a beteg házastárs talpraál- lására. Beteg házastársuk iránt érzett őszinte szeretetük megnyilatkozik abban, hogy annak józansága idején kedvesek és szeretetteljesek hozzá, és minden helyes és jó tevékenységében segítségére vannak. Nem engedik azonban hazugságokkal, ígéretekkel félrevezettetni magukat, s ha valamiben megállapodtak az alkoholista házastárssal, azon nem változtatnak. Ha pedig ismét lerészegedve tér haza, nem leckéztetik, se nem fenyegetik, hanem megőrzik érzelmi egyensúlyukat, és türelemmel kivárják, míg ismét kijózanodik. Ugyanakkor azonban, amikor az alkoholista talpraállását teljesen az illetőre és Istenre bízzák, komolyan törekednek saját életük s viselkedésmódjuk megreformálására. Ebben ők is teljesen Istenre hagyatkoznak és segítségét kérik. Alapos önvizsgálatot végeznek sajáthibáikról és jóváteszik azt, amivel másoknak ártottak. Imával és elmélkedéssel elmélyítik Istennel való tudatos kapcsolatukat. Szabad idejüket pedig ők is azzal töltik, hogy azokon segítsenek, akik hasonló nehézségekkel küszködnek. Ezért rendszeresen járnak az Alánon gyűléseire, s igyekeznek felkutatni azokat, akik segítségükre szorulnak. Ez az önreform sokszor elősegíti és meggyorsítja az alkoholista házastárs talpraállását. Jó példa erre annak a feleségnek az esete, aki férje ivása miatt érzett kétségbeesésében végre rászánta magát, hogy résztvesz a családtagok számára tartott egyik gyűlésen. Miután ott figyelmesen végighallgatta a beszámolókat, elhatározta, hogy gyökeresen megváltoztatja hadi tervét. Eddig mindig kiöntötte az otthon felfedezett italokat. Most elment az italboltba s vett öt imperial quartos üveggel a legfinomabb italokból, s felsorakoztatva